Csökken az abortuszok száma Magyarországon

Magyarországon az abortuszok száma 2010 és 2015 között 23 százalékkal – több mint kilencezerrel -, idén az első negyedévben pedig további 4 százalékkal csökkent.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára írásbeli kérdésére válaszolva elmondta, hogy 2010 és 2015 között, 22,9%-kal csökkent a művi terhességmegszakítások száma – írta meg a Magyar Hírlap.

Kiemelte, hogy a házasságban élő nők által végzett abortuszok száma 35 év alatt 85%-kal csökkent. Ezért erősíteni kell a családokat, lehetőségeket kell biztosítani nekik a gyermekvállalás megkönnyítése érdekében.

A megfogant élet érték, ezt kell hangsúlyozni. Amennyiben nem áll módjukban felnevelni a gyermeket, az állam nagyobb mértékben támogatja az örökbefogadáshoz vagy a nevelőszülőkhöz való kerülést. Az államtitkár kiemelte a prevenció szükségességét is: a köznevelési rendszerben a családi életre nevelés, valamint a hit és erkölcstanórák keretében.