Díszvendég a katlanban – A Hagyományok Háza az Ördögkatlan Fesztiválon

Július 30-án kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál Villányban. Az ötnapos gazdag programsorozat egyik díszvendége idén a Hagyományok Háza lesz.

Tizenkettedik alkalommal rendezik július 30-augusztus 3-a között több helyszínen az Ördögkatlan Fesztivált. A rangos eseménysorozatnak idén a Hagyományok Háza lesz az egyik díszvendége.

A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő programoknak a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít méltó helyszínt. A falu főterén álló színpad lesz többek között Szalóki Ági 15 éves gyerekkoncert-sorozatának egyik helyszíne, este pedig az énekesnő mezőségi asszonyokkal közösen ad koncertet. A Teleki Liget színpadi programjában látható lesz a csallóközi Csavar Színház gyerekelőadása is. A gyerekek és gyereklelkűek egész nap próbálgathatják ügyességüket a Fabatka népi játszótér térjátékain, kipróbálhatják a kosaras körhintát vagy a kézi őrlőmalmot.

A védett, kétszintes műemlék pincesor az ország egyik leglátványosabb műemlék-együttese, az apró pincék kézműves tárgyak kiállításának és fotókiállításoknak adnak teret. A pincéknél mesterség-bemutatókon lehet megcsodálni régi mesterségek fortélyait, illetve különböző népi kézműves technikákkal lehetőség lesz ékszereket, használati tárgyakat is készíteni.

Az egész napos programfolyam, amelyen a néphagyomány a maga valóságában jelenik meg, tánc- és énekkurzussal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló mesékkel, szabadegyetem-előadásokkal és hajnalig tartó táncházakkal válik teljessé.

A Hagyományok Háza programjainak összeállítói a külhoni magyar kulturális értékeket is be kívánják mutatni a fesztivál résztvevőinek. A házigazda-zenekara a vajdasági Fokos zenekar, a Fölszállott a páva – Döntők döntője 2018 győztes együttese lesz, akik igény szerint hajnalig húzzák majd a talpalávalót. Az erdélyi Buzából két énekes mester, Takács Anna és Piroska érkezik, akiket nemcsak a színpadon lehet majd megcsodálni, hanem a délutáni énekes kurzuson is lehet tőlük tanulni. A kurzust Juhász Réka, a Népművészet Ifjú Mestere vezeti, akitől széki, melegföldvári és visai énekeket lehet tanulni. A táncok kezdőknek és haladóknak való átadásáról a felvidéki származású Gyetvai Júlia és párja Kele Kristóf, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai gondoskodnak.

Az Ördögkatlan Fesztivált először 2008-ban rendezték. Nevét egy kőfejtőről, a Nagyharsányi Szoborparkról kapta, amit a helybéliek “Ördögszántotta hegynek” neveznek.
Az ötnapos programsorozatot a sokszínűség jellemzi, a rendezők célja a vidék gazdasági és kulturális értékeinek bemutatása számos művészeti ág segítségével. A palettán színházi és táncelőadások, koncertek, családi és irodalmi programok, filmvetítések, esélyegyenlőségi programok szerepelnek, valamint a fesztiválozókat kiállításokra és kézműves vásárokra is várják.

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/ordogkatlan-fesztival

Csermák Zoltán