Dunán innen, tengeren túl – Népzenei csemegék a Bartókon

Stílusosan, az Orfeusz napjával kezdődő héten (június 12.) a Bartók rádió népzenei műsora igazi különlegességekkel kedveskedik hallgatóinak. A neves zenetudósra, Vikár Bélára sorozattal emlékezik, ellátogat a Vajdaságba és az Alföldre, és Tunézia napsütötte tájainak dallamai is felcsendülnek.

A Bartók rádió déli, népzenei sávjában szerdán egy kevésbé ismert műfajt ismerhetnek meg az érdeklődők. A XIX. század második felétől egészen az 1960-as évekig a vonósbandák mellett a tamburazenekarok is nagy népszerűségnek örvendtek. A közhiedelemmel ellentétben azonban nemcsak a délszláv nemzetiségek által is lakott déli országrészekben, hanem a Dunántúl és az Alföld számos egyéb területén is népszerűek voltak. A 14-ei adásban a hazai és vajdasági revival tamburabandák mellett egy-két archív felvétel is elhangzik (Népzene-itthonról, 12.05).

Csütörtökön a tunéziai dalszerző-énekesnő, Emel lemezeit teszik fel a korongra. Emel Mathlouthi Tunéziában született, de 2008-ban elhagyta az országot. Először Franciaországban élt, majd két éve New York-ba költözött. Emel egyik különleges értéke az érzelmeket gazdagon kifejező hangszíne. Művészetében az elektronikus tánczenék, a tunéziai hagyományokkal, ősi szakrális transz-zenei formákkal és a jazz elemeivel ötvöződnek (Népzene-újragombolva, 12.05).

A műsor sorozattal emlékezik Vikár Lászlóra, a májusban elhunyt zenetudósra, pénteken a harmadik rész következik. Vikár a keleti utak előtt és után a Kárpát-medence területén is jelentős mennyiségű népzenei anyagot gyűjtött, Kodály megbízása épp a karádi monográfia megírása mellől ragadta ki 1957-ben. A magyar gyűjtéseket az MTA Népzenei Kutatócsoportjának tagjaként, mint Kodály aspiránsa végezte. 2003-ban a Hagyományok Háza kiadta az 1952. január 17-től 1964. május 1-ig vezetett László gyűjtőnaplóját „Dunán innen, Dunán túl” címmel, amit az adásból a hallgatók is megismerhetnek (Népzene-Sebő, 12.05).

Virágvölgyi Márta neve összefonódott a táncházmozgalommal. A kiváló szakember hegedűs, hegedűtanár, népzenegyűjtő, emellett a Hangszeres népzenei példatár – Népzenei füzetek sorozat egyik szerzője is. Több mint negyvenéves pályafutása során számos olyan lemez is készült, amelyen különböző zenekari formációkban hallható játéka. A szombati adás szerkesztője e felvételekből válogat (Népzene-itthonról, 12.05).

Az adás az interneten, a http://www.mediaklikk.hu/bartok/ oldalon érhető el.

MTVA