Élni muszáj – Kismarosi svábok tragédiájáról a közmédiában

A Súgólyuk, a Bartók Rádió magazinja egy interjúkötetet mutat be április első napján. Az Élni muszáj című összeállítás soraiból a Kismarosról a Szovjetunióba elhurcoltak sorsa elevenedik meg.

Különleges történelmi emlékezést, a Dunakanyarból elhurcolt svábok kálváriájának témáját tűzi műsorára április 1-ei adásában a Súgólyuk, a Bartók Rádió kulturális programajánlója. A második világháborúban hadifogollyá lett civilek ügye máig hat. A Szovjetunióba jóvátételi munkára ártatlanul deportáltak sorsa a túlélőkön kívül a hozzátartozók és közvetlen környezetük számára is jól ismert. Kevés az olyan család, akiket ne érintett volna a tragédia.

Zebegényből, Nagymarosról és Kismarosról összesen majdnem hatszáz, egyedül Kismarosról nyolcvanöt embert vittek el erőszakkal, akik közül többen soha nem térhettek haza. A túlélőknek hallgatniuk kellett a történtekről. Volt, aki még gyermekeinek sem beszélt saját, vagy testvérei meghurcolásáról; a kevés tárgyi emléket félelemből elégették. Mások is csak ritkán, kint a földeken suttogtak róla, egymás között titokban csak úgy emlegették, „ő is kint volt”.

Arról, hogy „mi volt kint”, csak a rendszerváltást követően, a kárpótlási papírok benyújtásának kezdetével lehetett először a nagyobb nyilvánosság előtt beszélni. Így a kilencvenes évek derekán megszólaltak a túlélők. Ennek nyomán Szalay Ágnes és Neubauer Rudolf VHS kazettákon közel harminc óra visszaemlékezést rögzített. A felvételek azonban dobozban maradtak. 2015-ben emlékeztek az elhurcolás 70. évfordulójára. A kilencvenes években készült felvételek digitalizált anyagából, a helytörténeti kutatások eredményeiből, és az összegyűjtött fotókból és relikviákból állt össze egy kötet Néder Sarolta gondozásában. A negyedszázada rögzített felvételek legmarkánsabb részleteit, a bodzabotban, vagy cipőtalpban elrejtett, most előkerülő leveleket így az olvasók is megismerhetik. Az emlékév kapcsán összegyűjtött teljes anyagot a www.elnimuszaj.hu weboldalra folyamatosan töltik fel az alkotók.

Elődeink sorsa, tragédiája sorakozik a lapokon, az utókornak, a leszármazottaknak, hogy keresztény szellemben megbocsáthassanak, de soha ne felejtsenek!

Adás: 2017.április 1., szombat (Bartók Rádió 10.00)

Az adás az interneten, a http://www.mediaklikk.hu/bartok/ oldalon érhető el.

MTVA