Kezdőlap » Kitekintő » Magyarország » Emlékmúzeum Liszt Ferenc hajdani lakásában

Emlékmúzeum Liszt Ferenc hajdani lakásában

Az Andrássy út és Vörösmarty utca sarkán álló monumentális épület a Zeneakadémia által jelenleg is használt épületek közül a legrégebbi. Ma itt található a Liszt Ferenc Emlékmúzeum, melyet a nagy zongoraművész és zeneszerző hajdani budapesti lakásában alakítottak ki. A múzeumról és a művész életéről Peternák Anna, a múzeum munkatársa adott információkat.

Milyen múltra tekint vissza a múzeum története?

Liszt halálának 100. évfordulójára, 1986-ban nyitották meg a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot, amelyben a zeneszerző eredeti tárgyi emlékeivel is találkozhatunk. A gyűjtemény alapját az szolgáltatta, hogy Liszt végrendeletében a budapesti lakása hangszereit, könyveit, kottáit a Zeneakadémiára hagyományozta. Mai napig is kerülnek elő olyan emlékek, korabeli tárgyak, értékes Liszt kéziratok, melyeket igyekszünk megvásárolni, és ezekkel bővíteni a múzeum gyűjteményét. Szervezetileg a Zeneakadémiához tartozunk, látogatottságunk szerencsére nagyon aktív, sokan jönnek külföldi turisták, de diák csoportok, egyéni látogatók is érkeznek.

Mit láthatnak az idelátogatók?

Liszt ezt a budapesti lakását – amely szolgálati lakásának is tekinthető, hiszen a Zeneakadémia első elnöke és emellett zongoratanára is volt – 1881-től kezdte el használni, s egészen 1886-ban bekövetkezett haláláig lakott benne. De nem tartózkodott itt folyamatosan, hiszen Weimarban, és Rómában is volt lakása. Ezen kívül Bayreuth-ban is sokszor megfordult, hiszen ott lakott lánya, Cosima, akinek férje, Liszt barátja és művésztársa, Richard Wagner volt.

Az első emeleten lévő múzeum három szobából áll, ezekben a helyiségekben lakott, dolgozott, és tanított egykor a zeneszerző. A legnagyobb a szalon, nem csak fogadószobaként szolgált, hanem a tanítás is itt zajlott hajdanán. Liszt otthonát a magyar barátai rendezték be, bútorait magyar nők hímezték ki különböző motívumokkal, ezek ajándékok voltak. Ma a szobában megtalálható a korabeli ülőgarnitúra, emellett hangszereket, a vitrinekben személyes tárgyakat, körben a falakon Lisztet ábrázoló, különböző korokból származó festményeket, mellszobrokat láthatunk. A szoba közepét két zongora foglalja el, az egyiket a tanítványai használták, a másik eredetileg nem itt, hanem a koncertteremben volt. A két zongorára azért volt szükség, mert míg az egyiken a tanítvány játszott, addig a másikon Liszt a teljes zenekari kíséretet játszotta. Ezeken kívül más hangszerek is fellelhetők a szobában, ilyen az amerikai harmónium, – amit Liszt ajándékba kapott, egyik tanítványának köszönhetően – és egy kicsi orgonaként kell elképzelni. Különlegesnek számít mellette a pianínó harmónium, ami egy kombinált hangszer, a felső klaviatúra egy pianínót szólaltat meg, az alsó pedig egy harmóniumot. Ez Liszt Ferenc rendelésére készült el, francia hangszergyártók munkájának köszönhetően. Érdekesség még a néma úti zongora ia, amit az utazások alkalmával használt a zeneszerző, hogy az ujjai edzésben maradjanak. A szobában található minden hangszert Liszt is használta egykoron, minden darab eredeti.

A középső, kisebb szoba egykoron ebédlőként szolgált. Itt a múzeum időszaki kiállításoknak ad helyet, középen pedig egy nagyméretű állandó kiállítási tárgy, egy Chikering-zongora látható. Ez az öntöttvas szerkezetű hangszer az 1867-es Párizsi Világkiállításra készült, és ott aranyérmet is nyert. Liszt ajándékba kapta, de nem Budapesten, hanem Rómában játszott rajta. A vitrinekben a jelenlegi időszaki kiállítás Liszt és az opera kapcsolatát mutatja be.

A harmadik terem Liszt hálószobája, amit dolgozószobaként is használt. Különlegessége egy íróasztal, aminek a fiók részébe egy háromoktávos klaviatúra van beépítve, mely lehetővé teszi, hogy komponálás közben egy-egy akkordot, motívumot kipróbáljon a zeneszerző. Ezt az egyedi darabot Ludwig Bösendorfer ajándékozta a művésznek. A szoba másik sarkában egy korabeli, (bár nem az eredeti) ágy, és Liszt imazsámolya található. Liszt nagyon vallásos volt, olyannyira, hogy 1865-ben felvette a négy alsórendi papi fokozatot és abbé lett. Élete vége felé hosszú fekete abbéruhában, rendszeresen ment hajnali misékre, gyakran imádkozott, és koncertet is már csak jótékonysági célokra adott. A hit annyira meghatározó volt egész életében, hogy már 18 éves korában felmerült annak a lehetősége, hogy a papi pályát választja.

A polcos szekrénykékben Liszt könyveit, a falakon pedig portrékat látunk a zeneszerző szüleiről, illetve a számára fontos emberekről. Liszt sosem nősült meg, – bár tény, hogy nagyon szerették, sőt rajongtak érte a gyengébb nem képviselői – de az életében két igazán fontos nő szerepelt. Az egyik nagy szerelme Marie d’Agoult grófnő, akitől három gyermeke született, Blandine, Cosima, Daniel. A másik pedig, Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné, aki szintén férjezett hölgy volt, és nagyban támogatta Liszt zeneszerzői munkásságát. Tervezték, hogy összeházasodnak, de ehhez szerették volna a pápa engedélyét is a váláshoz, amit viszont végül nem kaptak meg, így az esküvőjük elmaradt. Ebben a szobában is vannak még eredet hangszerek, Liszt első fiatalkori szerelmének, Caroline de Saint-Criq-nek az úti zongorája, illetve egy üvegzongora, melyben a kalapács nem húrokat, hanem üveglapokat üt meg és így keletkeznek a hangok.

A vitrinekben személyes tárgyakat láthatunk, melyekből érdemes kettőt kiemelnünk. Az egyik egy rajz Liszt hálószobájáról, melyen felismerhetők a bútorok, a berendezés, és így fontos vizuális információkkal szolgált a muzeológusok számára. A másik egy Stróbl által készített kisplasztika, mely Liszt kezének hiteles másolata. Ez cáfolja azt a legendát, hogy a művésznek hatalmas keze lett volna, emellett lehetőséget kínál arra, hogy a látogatók játékosan összehasonlítsák a saját kézfejükkel.

Liszt Ferenc művészként mi mindenben alkotott maradandót?

Liszt csodagyerekként kezdte a zongoravirtuóz pályafutását, s már nagyon fiatalon Európa hírű előadó volt. Bár már fiatalkorában elkezdett komponálni, hosszú időnek, és sok munkának kellett eltelnie ahhoz, hogy kivívja elismertségét zeneszerzőként is. Amikor Weimarba kerül, – ez a negyvenes évek végén történt – valójában csak akkor hagyott fel a koncertkörutakkal, innentől kezdve aktívan dolgozik, mint karmester, és fordul erősen a komponálás felé.

Magyarországon hiányzott a professzionális felsőfokú zenei képzés, és Liszt személye, neve és tudása nagyban hozzájárult, hogy 1875-ben megalapíthatták a Zeneakadémiát, amely öt tanárral és közel negyven diákkal kezdte meg a működését. Liszt mellett tanított még itt Erkel Ferenc, Ábrányi Kornél, Nikolits Sándor, illetve Volkmann Róbert. Kezdetben az akadémián csak zongora és zeneszerzés szak volt, így Liszt pedagógusként is jelentősnek számít a zenetörténetben. Ebben a lakásban nem csak lakott, hanem tanított is, – mesterkurzusokat tartott – pénzt nem kért a tanításért, ingyen oktatott zongorázást, viszont csak a legtehetségesebbeket fogadta. Érdekesség hogy tanítványa volt az a Thomán István is, aki később a Zeneakadémia professzora, ezáltal Bartók Béla és Dohnányi Ernő tanára is lett.

Sokszor felmerül a kétség Liszt Ferenc nemzetiségét illetően.

Származása alapján egy kis németajkú faluban, Doborjánban – ez Burgenlandban, Sopron közelében található – született 1811-ben. Apja jószágigazgató volt az Esterházy családnál, anyja egy pékmester lánya, elég gyakran küzdöttek anyagi problémákkal.

Anyanyelve német volt, a magyart idős korában passzívan értette. Beszélni akkor sem beszélte, maximalizmusa nem engedte, hogy helytelenül beszélje a magyar nyelvet. Elég hamar fiatalon elkerült Bécsbe, majd huszonéves korában Párizsba. Kötődése nagyon erős a francia kultúrához, – talán erősebb, mint a némethez – fiatalkorában világjáróként végigutazta, végigkoncertezte egész Európát. A negyvenes évek végétől Weimarban telepedett le, ott karnagyként dolgozott. Utazásai alatt Magyarországon is többször megfordult, de hazánkhoz való erős kötődése élete alkonyán alakult ki igazán. A nemzet iránta való tiszteletének és elismerésének szép példája, hogy 1873-ban Budapesten három napig ünnepelték művészi pályakezdésének 50. évfordulóját. Erről számtalan kép, és emlék maradt fenn, amiket szintén itteni gyűjteményünkben őrzünk. Liszt Ferenc saját magáról több ízben azt állította, hogy magyar, így azt hiszem, ezekkel a megnyilatkozásaival erre a kérdésre egyértelműen megadta a választ.

Tölgyesi Tibor

Forrás: www.kultura.hu

Szólj hozzá!

More in Liszt Ferenc
Szimfonikus zenénk óriása

Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pompás palotájának főhomlokzatán látható egyik legkiválóbb zeneszerzőnk és zongoraművészünk egész alakos szobra, emléket állítva...

Close