Kezdőlap » Kitekintő » Magyarország » Feljelentést tett a DK az “ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt

Feljelentést tett a DK az “ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, az “ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt.

A DK ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg több ezer ukrán állampolgár kap nyugdíjat a magyar államtól egy régi egyezmény következtében. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok előkészítették az egyezmény felmondását, de a Fidesz “azért nem fejezte be ezt a folyamatot a 2010-es kormányváltás után és azért fizet (…) most már több tízezer ukrán állampolgárnak magyar nyugdíjat”, hogy azok cserébe majd rájuk szavazzanak – fogalmazott Molnár Csaba.

Az “ukrán nyugdíjmigráció” nem magától működik, ehhez tömeges állampolgársági, költségvetési és választási csalást kell végrehajtani – jelentette ki az EP-képviselő. Magyarázatként hozzátette, hogy az ukrán határ menti falvak lakói azt mondták nekik, hogy “nagyon gyakran a helyi fideszes politikusok, polgármesterek, országgyűlési képviselők azok, akik érintettek ennek a dolognak a szervezésében”.

Egy más témában feltett kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a választási indulásáról szóló ellenzéki tárgyalásokba valamilyen szinten bevonják az LMP-t is és például Budakeszin visszaléptetnék jelöltjüket, Tóth Zoltánt az LMP elnökének, Szél Bernadettnek a javára. Megjegyezte, jelenleg nem tárgyalnak az ügyben az LMP-vel.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem egyeztetett a DK-val a bejelentett árnyékkormányának tagjairól – felelte egy másik felvetésre Molnár Csaba. Hozzátette, hogy az MSZP-nek, az Együttnek és a DK-nak is sok jó szakértője van, ezért egy esetleges ellenzéki győzelem esetén “borzasztó könnyű lesz ebből kormányt csinálni”.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
„Hagyomány, korszerűség, minőség” – Ifj. Hidi Endre kiállítása Beregszászban

A kárpátaljai fiatal szobrász, ifj. Hidi Endre világába nyerhettek betekintést mindazok, akik január 21-én ellátogattak a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi...

Close