Hagyományőrzők veszik ismét birtokba a szigetvári várat

Több mint kétszáz hagyományőrző részvételével elevenedik meg idén is Zrínyi Miklós hősi kitörése, a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév keretében ugyanis ismét népszerű programok érkeznek Szigetvárra. A Zrínyi Napok idén szeptember 7. és 10. között várja a látogatókat.

A hagyományőrzők az 1566-os ostrom leghíresebb jelenetének, a kitörésnek állítanak emléket történelmileg hiteles rekonstrukciójukkal. A szeptember 9-én, szombaton 12 órakor és szeptember 10-én, vasárnap 17 órakor tartott programon mintegy 220–230 hagyományőrző vonul fel. A mintegy 16 tábor tagjai az ország számos pontjáról érkeznek Egertől, Ráckevén és Sárváron át, Kőszegig, miközben a környékből: Siklósról, Pécsről és Simontornyáról is vendégül látnak hagyományőrzőket Szigetváron.

A magukkal hozott eszközöket nem csupán a harc folyamán, hanem a török és a magyar táborban is megcsodálhatjuk a rendezvény ideje alatt, a harcosok ugyanis több mint 60 puskát, valamint 14 ágyút is magukkal hoznak.

A programok között ismét felcsendülnek magyar és török dallamok a XVI–XVII. századból: Erdal Şalikoğlu, Csörsz Rumen István és Gy. Szabó András előadásában Hunyadi Jánostól Zrínyi Miklós koráig hangzanak fel históriás énekek, valamint török és magyar irodalmi-zenei szemelvények szeptember 9-én, szombaton 14 órakor, a Dzsámiban.

A Zrínyi Napok keretein belül ismét bemutatják a Zrínyi 1566 című rock-musicalt is. Az előadásban Zrínyi Miklóst a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor testesíti meg, de láthatjuk és hallhatjuk a színpadon többek között Szomor Györgyöt, Feke Pált, vagy éppen Beleznay Endrét, és beleélhetjük magunkat abba a történelmi pillanatba, amikor Zrínyi 300 embere kitört a lángoló belső várból és hősi halált halt.

A rendezvény további programjairól a www.szigetvar.hu weboldalon tájékozódhat.