Hétvégi határprognózis

A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul 2019. augusztus 9. és 2019. augusztus 11. között.

A hétvégén, szombat 22 óra és vasárnap 22 óra között kamionstop lesz. Emiatt pénteken és szombaton, valamint hétfő hajnaltól erőteljes tehergépjármű forgalommal kell számolni.

Az utazóknak javasoljuk, hogy – tekintettel a nyári időszakra és a várható magas nappali hőmérsékletre, valamint esetleges várakozásokra – rendelkezzenek elegendő mennyiségű folyadékkal, élelemmel, továbbá az utazás megkezdése előtt ellenőrizzék úti okmányaik érvényességét, illetve rendszeresen szedett gyógyszereik meglétét.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség honlapján, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Vállaj Közúti Határátkelőhelyen a személyforgalomban péntek déltől késő estig a kilépő irányban 30, míg vasárnap belépő irányban 30-60 perc várakozás is kialakulhat. A hétvégén reggeltől a kora délutáni időszakig a belépő irányban lehet 30-60 perc várakozással számolni. A szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt a jövő héten belépő irányban bármely napszakban kialakulhat 30 perc várakozás.

Csengersima Közúti Határátkelőhelyen a kilépő irányban pénteken déltől estig alakulhat ki jelentősebb forgalom, amely során akár 30-60 perces várakozás is előfordulhat. A hétvégén belépő irányban szintén erőteljes forgalommal és 60 perc várakozással számolhatunk. A teherforgalomban a kamionstop időszakát követően alakulhat ki 60 perc várakozás elsősorban belépő irányban.

Beregsurány Közúti Határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében mindkét irányban a hét minden napján már a hajnali óráktól számolhatnak az utasok 60-120 perc várakozással, ezért javasoljuk a korlátozott nyitvatartással (7.00-19.00) üzemelő Barabás Közúti Határátkelőhely igénybevételét. Kilépő irányban az időszakosan megnövekvő forgalom miatt elsősorban a délutáni időszakban 30-60 perc várakozás kialakulhat.

Záhony Közúti Határátkelőhelyen a személyforgalomban belépő irányban a hét minden napján kialakulhat 30-60 perc várakozás. A jellemzően csütörtökön a délutáni óráktól hétfőig a megnövekvő forgalom miatt a várakozás időszakosan elérheti a 120 percet. A teherforgalom tekintetében a várakozás mindkét irányban elérheti a 60-120 percet.

Tiszabecs Közúti Határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében főként belépő irányban a hét minden napján a délelőtti óráktól alakulhat ki esetenként 30-60, de 120 perc várakozás is.

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 18 óra) Közúti Határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat 15-60 perces várakozás, amelynek mértéke elsősorban a határátkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is meghaladhatja a 60 percet.