Hídi vásár, kézműves udvar a Hortobágyon

A hortobágyi kilenclyukú híd lábánál csütörtökön megkezdődött a puszta egyik legnagyobb nyári rendezvénye, a hagyományos hídi vásár, amelyen csaknem háromszáz árus kínálja a portékáját.

Az esős időjárás ellenére augusztus 20-án nagyszámú érdeklődő kereste fel a csikósok, a kondások, a bojtárok, a népművészek és az iparművészek utcáit, ahol számos régi mesterség mai folytatója kínálja portékáit. Az augusztus 23-ig tartó országos kirakodóvásárt immár 123. alkalommal rendezték meg a pusztán.
A hídi vásárral egy időben, attól mintegy 150 méterre, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) kézműves udvarában hagyományőrző kézműves vásár kezdődött: ott a szíjgyártó-bőrös, a nemezelő, a fazekas, a fajáték-készítő, a szövő és a viseletkészítő mesterségekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A vásár idején a hortobágyi vízi színpadon, illetve a kézműves udvarban népdalkörök, citerazenekarok, táncegyüttesek szórakoztatják szinte folyamatosan a közönséget, akik megkóstolhatják a bográcsban főtt hagyományos pusztai ételeket, így a harminckétszer megforgatott slambucot is.
A híres hortobágyi hídi vásár története az 1800-as évek elejére nyúlik vissza, amikor a debreceni és környékbeli gazdák állatvásárokat tartottak a kilenclyukú híd lábánál. Akkor még főként lovak, szarvasmarhák, birkák és sertések cseréltek gazdát.