Kétnapos utcafesztivállal ünneplik az Európai Uniót a Millenárison

 

Kétnapos utcafesztivállal ünneplik szombaton és vasárnap Európa napját a Millenáris Parkban; a rendezvénysorozattal arra emlékeznek, hogy 1950. május 9-én Robert Schuman francia miniszterelnök, külügyminiszter javaslatot tett az EU alapjául szolgáló Európai Szén- és Acélközösség létrehozására.

 

Az Európai Bizottság magyarországi képviselete az MTI érdeklődésére közölte: május 9-én, Európa napján az európai összetartozást, sokszínűséget, európaiságot ünneplik. 1950-ben ezen a napon terjesztette elő Robert Schuman a később róla elnevezett nyilatkozatot, amelynek célja az európai nemzetek közötti együttműködés elmélyítése, az Európai Szén- és Acélközösség, más nevén Montánunió létrehozása volt.

Az idei Európa-napot színesíti, hogy 2011 első felében Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és további programok apropójául szolgál az önkéntesség európai éve is – tájékoztattak.

Az ünnepség a Millenáris Park nagyszínpadán az Örömódával indul 14 órakor, és ugyancsak ezen a helyszínen lép fel 20 órakor a Budapest Bár. A szabadtéri színpad programjai közül a képviselet kiemelte a Levegőakrobaták produkcióját: a látványos előadás alatt három levegőakrobata a Millenáris szabadtéri színpadának vas állványzatáról lógva mutatja be mutatványait. Az előadást kifejezetten erre az alkalomra állították össze.

Mint közölték, szakmai programokban is bővelkedik a fesztivál, összesen 20 sátrat töltenek meg az európai intézmények, az EU-elnökség és a partnerszervezetek képviselői. A sátrakban az uniós nyereményjátékok mellett hasznos információkat is kaphatnak az EU és annak intézményei iránt érdeklődők, tájékozódhatnak a továbbtanulással, munkavállalással és az idegen nyelvekkel kapcsolatban is.

Az uniós intézmények, civil szervezetek mellett a rendezvényen képviseltetik magukat Európa országai – köztük Málta, Szlovénia, Románia és Görögország – nagykövetségeiken keresztül. A könnyedebb témák mellett szó esik majd politikai és társadalmi kérdésekről, és szakértői segítséget kaphatnak az uniós pályázati források és lehetőségek iránt érdeklődők is.

A családokat mászófal és ugrálóvár, gyermekszínház, óriás társasjátékok, vándormuzsikusok, gólyalábasok és a Kaláka együttes koncertje várja. A programok ingyenesek.

Magyarországon hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos Európa-napi utcafesztiválját a bizottság magyarországi képviselete és az Európai Parlament budapesti tájékoztatási irodája. Minden évben 10-15 ezer ember, főleg családok látogatnak el az eseményre – közölték.

Idén első alkalommal az utcafesztivál helyszíne a Millenáris Park lesz, itt található a januárban nyílt Európa-pont.

Forrás: MTI