Hivatalosan is megnyílt a IV. Magyar Világtalálkozó

Hivatalosan is megnyílt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott kulturális gálaműsorral hétfőn a IV. Magyar Világtalálkozó elnevezésű, nyolc napon át tartó rendezvénysorozat.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a megnyitón kiemelte: egy nemzet, éljen akár a Kárpát-medence szívében vagy szétszóródva a nagyvilágban, akkor tud egységes és erős maradni, ha tagjai – Reményik Sándor hasonlatával élve – összefogódzva, értékeiket határtalan összefogással egybekovácsolva fényt és szeretetet visznek maguk, egymás és az emberiség jelenébe és jövőjébe.
„Hiszem, hogy nemcsak nyelvében, kultúrájában, a tudomány területén elért eredményekben, de szívében, az emberiség felé forduló szeretetében is él a magyar” – jelentette ki Tarlós István.
Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke hangsúlyozta: a találkozó üzenete, hogy jó magyarnak lenni, mert olyan szellemi, tárgyi és emberi értékeink vannak, amelyeket más nemzetek is fontosnak tartanak. Ezért is választották a találkozó jelmondatául: „Határtalan összefogás értékeinkért”.
A hivatalos megnyitó ünnepségen több elismerést is átadtak. A Világ Magyarságért közéleti és művészeti elismerést azoknak ítélik oda, akik az összmagyarság összefogásának és nemzettudatának erősítése érdekében kiemelkedő munkát végeznek. Az idén Bokor Balázs diplomata, nagykövet, Esterházy Antal, a Közép-Európai Club Pannónia elnöke, Papp Lajos szívsebész professzor, Kassai Lajos lovas-íjász, Hegedüs Tünde festő- és szobrászművész, Mága Zoltán hegedűművész, Varga Miklós előadóművész és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közössége érdemelte ki a díjat.
A Tiszteletbeli Magyar címet azok a nem magyar származású személyek kaphatják meg, akik Magyarország és a magyarság javára hosszú idő óta végeznek értékes tevékenységet, Magyarország jó hírnevét erősítik. A kitüntetést Alekszandr Mehezko oroszországi Világklub-elnöknek és Miguel Manuel Segunda angolai diplomatának ítélték oda.
Az Összefogás a Magyarságért Díjat azok kaphatják, akik a határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés érdekében tevékenykednek. Idén Muszab Alnúr, az ENSZ ifjúsági elnöke; Joó Géza közgazdász, filmproducer, a Magyar Világtalálkozók szóvivője; Mezei László jogász, a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány elnöke és Pörneki András, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Világklub-elnök részesült a kitüntetésben. A díjazottak Józsa Judit erdélyi keramikusművész Életfa-kereszt – megmaradásunkért című alkotását kapták az elismerő oklevél mellé.
A kulturális gálaműsor programjában szerepelt Mága Zoltán Prima Primissima díjas hegedűművész, Varga Miklós Magyar Művészetért-díjas előadóművész, Guessous Majda Mária magyar-marokkói népdalénekes, a kárpátaljai Ritmus néptánc együttes, a Kokas Zenekar és Kokas Erzsébet népdalénekes, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei és Méry Péter, a Világtalálkozó dala, a Határtalan Dal szerzője.
A vasárnapig tartó találkozó kedden Ópusztaszeren folytatódik az Európai Ifjúsági Nappal, csütörtökön A nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében címmel szakmai konferenciát tartanak a Duna Palotában, május 23. és 25. között pedig a Syma Rendezvényközpontban felépítendő Világfalu várja vendégeit. A rendezvénysorozatra – amelynek díszvendége Kárpátalja – a világ öt kontinenséről érkeznek vendégek.
Forrás: MTI