Huszadik alkalommal is Barokk Esküvő Győrben

Az idén már 20. alkalommal, augusztus 10. és 12. között megrendezendő Barokk Esküvő olyan rendezvény Győrben, melynek során egy igazi jegyespár köti össze az életét barokk kori ceremónia szerint.
Évről évre több száz jegyespár jelentkezik az egész országból, hogy főszereplője lehessen a barokk időutazásnak. A Barokk Esküvőn nemcsak a kiválasztott ifjú pár, hanem szüleik, rokonaik, barátaik, sőt Győr város lakosai is barokk jelmezt öltenek, és valódi barokk kori ceremóniát követve zajlik az esküvő, melyet a vőlegény szerenádja, hintós felvonulás, korabeli táncosok, barokk muzsikák színesítenek.

A Barokk Esküvő pénteken este toborzó felvonulással kezdődik,
majd a vőlegény ajándékával, a Szerenád a menyasszonynak című programmal folytatódik. Szombaton és vasárnap jelmezes pantomimesek, zenészek és táncosok járják a várost, míg a Széchenyi téren gyermekprogramok, kirakodóvásár, koncertek, színházi előadások kínálnak szórakozást.

A Barokk Esküvő alatt Győr város régi börtöne is megtekinthető, ahol óránként zajlanak előadások.

A rendezvény csúcspontja szombaton a több száz jelmezes statiszta, hintók, táncosok, zenészek részvételével a városon végigvonuló menet, és az azt követő pompázatos barokk esküvő a Víziszínpadon.

Vasárnap délután a Barokk táncházban könnyen megtanulható kontratáncokat járhatnak a táncos kedvűek, este pedig Szabó Ádám harmonika koncertje nyújt felejthetetlen élményt.

Hagyományteremtő szándékkal, idén első alkalommal rendezik meg a Frizurette –Hajköltészet barokk módra elnevezésű I. Nemzetközi Fodrászversenyt.
Forrás: kultura.hu