Idén Kárpátalja az Ősök napja fesztivál kiemelt vendége

Most hétvégén rendezik meg Bugacon az Ősök Napja hagyományőrző fesztivált, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket a szervezők.

A péntektől vasárnapig tartó ünnepségén tradicionális seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és vetélkedők, íjász programok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok lesznek – mondta el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Bíró András Zsolt, a rendezvény főszervezője. Az eseményt a Magyar Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség rendezi.

Kiemelte, hogy a rendezvény területén egy hatalmas jurta-tábor épül, de lesznek kézműves bemutatók és a Kárpát-medence legnagyobb kézműves vásárát szervezik meg a helyszínen, amelynek kiemelt vendége idén Kárpátalja lesz. Ezen felül gyermek programokkal és tudományos ismeretterjesztő előadásokkal is készülnek.

Bíró András Zsolt elmondta azt is, hogy a helyszínen felépül Atilla sátra, ahol régészeti és antropológiai kiállítás mutatja be a hunok, avarok, magyarok életét a Kárpát-medencében, az Ősök sátra helyszínen pedig a honfoglalók ősök hagyatékát bemutató tárlatot rendezik be.

A szervező arról is beszélt, hogy a három nap alatt számos versenyre is nevezhetnek a helyszínre látogatók amatőr és profi kategóriában. Lesz övbirkózó bajnokság, lovas gyorsasági verseny és megszervezik a pusztai lovas nomád csapatsportot, a köböre bajnokságot is, amelyben az egymással összecsapó csapatoknak egy kecske testét kell megszerezniük.

Mindezeken túl bemutatják milyen lehetett egy csata a honfoglalás korában, lesz lovas íjász bemutató és gyalogos, lovas hagyományőrzők felvonulása is.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a program fővédnöke kiemelte, hogy ez a találkozó egy sajátos összejövetele a Kárpát-medencének, mert a kultúra minden területe megjelenik a három nap alatt, az ősi mesterségektől a sportjátékokig, a tudományos előadásoktól a különféle bemutatókig. Mint mondta, jó érzés tudni, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatóknak a tábora, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és maguk is aktívan bekapcsolódnak a különböző kézműves vagy hagyományőrző programokba.