Indul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A vonósok, azon belül is elsősorban a cselló áll a ma kezdődő BTF kamarazenei kínálatának középpontjában. A közönség olyan zenekarokat hallhat, mint az Attitude Quartet, a Hagen Kvartett vagy a Budapesti Csellóegyüttes, de különböző formációkban koncertet ad Cucumi Cujosi japán, Mario Brunello olasz és Várdai István magyar csellóművész is.
A Pesti Vigadóban április 10-én ad koncertet a fiatal muzsikusokból nemrég alakult Attitude Quartet, amely Mocsári Károly zongoraművésszel a száz éve elhunyt Goldmark Károly és kortársai zenéjébe vezeti be a fesztivál közönségét. Az Olasz Kultúrintézetben április 25-én napjaink egyik legkeresettebb olasz vonósnégyese, a nápolyi Teatro di San Carlo zenekari szólistáiból álló kvartett lép fel. Műsorukban egy Mozart-művet, valamint az olasz opera legnagyobb mestereitől, Puccinitől és Verditől egy-egy darabot mutatnak be.

A Zeneakadémián április 23-án ad hangversenyt a 30 éves pályáján eddig csaknem 50 hanglemezt készített Hagen Kvartett, amely mások mellett Maurizio Pollinivel, Krystian Zimmermann-nal és Mitsuko Uchidával játszott már együtt. Az együttes Beethoven összes vonósnégyesét felölelő 2012-2013-as koncertturnéján a világ legjelentősebb hangversenytermeit érintette New Yorktól Tokión át Párizsig, Londonig és Bécsig. Budapesti koncertjükön két Mozart-kompozíció között a neves kortárs zeneszerző és klarinétos, Jörg Widmann egyik művét szólaltatják meg.

Az 1996-ban alakult, többségében vezető budapesti szimfonikus zenekarok tagjaiból verbuválódott Budapesti Csellóegyüttes a Pesti Vigadóban lép fel április 16-án. A koncertre egy Bachtól Haydnig, Rossinitől Astor Piazzolláig ívelő, változatos programot állítottak össze, és meglepetéssel is készülnek. Délután kezdődő hangversenyük után a Vigadó dísztermében még egy koncertet rendeznek: Cucumi Cujosi japán csellista Krausz Adrienne zongoraművésszel Beethoven-, Brahms- és Bartók-művek között egy de Falla-ciklust ad elő. Cucumi Cujosi karrierje éppen Budapesten indult, amikor 1963-ban megnyerte a Budapesti Nemzetközi Casals Versenyt.

A fesztivál fellépői közé tartozik a párizsi születésű, jelenleg Berlinben élő zongorista, Julien Quentin is. A fiatal zenész Európa vezető koncerttermeiben játszik, kamarapartnerei között olyan művészek vannak, mint Nicolas Altstaedt, Sol Gabetta vagy épp a magyar csellista, Várdai István. Utóbbival ad közös koncertet a Bálnában április 21-én.

Egy másik magyar csellista, Rohmann Ditta a hangszer kultikus mesterműveit, Bach hat csellószvitjét adja elő két koncerten, április 17-én és 18-án a Budapest Music Centerben. E szvitek „csodálatosan sokszínű és mindig más-más jelentésréteget felmutató előadási darabok, amelyek egy egész emberöltő alatt sem fedik fel minden titkukat” – idézik a BTF ajánlójában a muzsikus Bach-darabokból készített CD-jéhez mellékelt írását.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar az elismert olasz csellistával, Mario Brunellóval Haydn és Nino Rota egy-egy csellóversenyét szólaltatja meg a Pesti Vigadóban április 18-án. Brunello nemzetközi karrierje 1986 után indult el, amikor – a rangos megmérettetés történetében első olaszként – megnyerte a moszkvai Csajkovszkij-versenyt.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye is koncerteknek ad otthont a fesztiválon. Április 11-én, 18-án és 25-én a Fischer Annie-ösztöndíjat elnyert fiatal muzsikusok mutatkoznak be.