Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga Magyarországon

Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten az MTI kérdésére.

Balog Zoltán egy más témában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a kormány elvi támogatását adta szerdai ülésén ahhoz, hogy az első nyelvvizsga térítésmentes legyen még ebben a kormányzati ciklusban.
A szabályozás konkrét részleteinek kidolgozása és a költségek felmérése ugyanakkor még előttük áll – tette hozzá.
A kabinet szintén támogatta az ingyenes tankönyvprogram gyorsítását – jelezte Balog Zoltán.
A miniszter reményei szerint még ebben az évben megvalósulhat, hogy az általános iskola első nyolc osztályában ingyenesen biztosítsák a tankönyveket a diákoknak. Ennek részleteit a nemzetgazdasági tárcával közösen dolgozzák majd ki.
Emlékeztetett arra, hogy a diákok kétharmada már most is térítésmentesen vagy kedvezményesen juthat hozzá a kiadványokhoz.