Ismét Európa legjobb állatkertje lett kategóriájában a Nyíregyházi Állatpark

Első helyen végzett a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában a Nyíregyházi Állatpark, és Európa legjobb tizenkét állatkertje közé sorolták.

Anthony Sheridan állatkerti elemző alapítványa huszonkilenc ország állatkertjeit vizsgálta meg mintegy negyven szempont alapján. A Nyíregyházi Állatpark a félmillió látogatólétszám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül lett a legjobb 2018-ban, megismételve ezzel a 2015-ben – két másik dániai állatparkkal holtversenyben – elért elsőségét.

Több téren előrébb lépett a Nyíregyházi Állatpark

Az értékelési rendszer nem változott az elmúlt évekhez képest, az állatkerteket a látogatói szám mellett a fajmegőrzés, az állatkerti oktatás minősége, valamint a jövedelmezőség és szervezeti működés mint legfontosabb szempontok alapján vizsgálták.

A három évvel ezelőtt elért eredményéhez képest a Nyíregyházi Állatpark növelte pontjainak számát úgy, hogy ebben még nincsenek benne a folyamatban lévő, csaknem 22 millió euró – 7 milliárd forint – értékű beruházási csomag befejezéséért adható pontok sem – jelezte Anthony Sheridan.

Hozzátette: pluszpontokat kapott a park például új állatházak és állatkifutók létrehozásáért, a hatnyelvű információs táblák kihelyezéséért, a kiemelkedő oktatási tevékenységéért, de botanikában, erőforrás-gazdálkodásban és információközlésben is egyaránt sikerült előbbre lépnie.

Anthony Sheridan megjegyezte, hogy a jövő évi értékelésben már az ötszázezer és egymillió közötti látogatószám szerinti kategóriában minősítik a Nyíregyházi Állatparkot.

Az eddigi legjobb szezont zárják

A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az előzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot.

A világ állatkertjeinek többsége néhány százezer látogatót fogad évente, ennél nagyobb, egymilliót elérő látogatószámot csak a nagy fővárosok tudnak elérni. Ennek függvényében a 120 ezer lelkes Nyíregyháza állatparkja nagyon jól áll, ami egyben azt is jelenti, hogy a Sóstó Zoo az ország vezető turisztikai látványosságává vált – fogalmazott az igazgató.

Gajdos László szavai szerint a park megkerülhetetlen lett a magyarországi turizmusban: rengeteg látogatót fogad Szlovákiából és Romániából, valamint egyre többet Ukrajnából, Lengyelországból és Nyugat-Európa országaiból.

Folyamatos fejlesztések

Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros (Fidesz–KDNP) polgármestere köszöntőjében a parkban dolgozók, az önkormányzat és a kormányzat összefogását emelte ki, amelynek segítségével évek óta fejlődik a Nyíregyházi Állatpark.

Elkészült többek között az új látogatóközpont, az India-ház, a Pangea Hotel, a hópárduckifutó, a következő nagy attrakció pedig a jégkorszak világát bemutató látványosság lesz, amelynek a tervezéséről szóló szerződést hamarosan megkötik, illetve remélhetőleg a jövő nyár elejéig a kivitelezési tendert is el tudják indítani – mondta Kovács Ferenc. Hozzátette, Sóstógyógyfürdőn épül az új négycsillagos hotel, és folyamatban van a múzeumfalu fejlesztése.