Jótékonyságról az Öt kontinensben

Az amerikai diaszpóra életéről számol be az Öt kontinens szombati adása. A műsor vendége Széles Tamás Los Angeles-i főkonzul, emellett a műsor egy „karitatív” kanadai disznóvágásba is bekapcsolódik.

Az Öt kontinens szombati adásának vendége Széles Tamás Los Angeles-i főkonzul. Látogatása összefügg a közmédia elmúlt évi jótékonysági kezdeményezésével: a Jónak lenni jó akcióhoz a Los Angeles-i magyarok is csatlakoztak. A gyűjtést lelkesen végzik, de még kis türelmet kértek a befejezéshez.
A vendég részletesen beszél a 18 államra kiterjedő főkonzuli terület életéről; az ott élő magyarok száma negyedmillióra becsülik. A nemrégiben kinevezett diplomata külügyi és külkereskedelmi munkája mellett nagy gondot fordít a magyarság összefogására. A kinti közösség az ötvenedik jubileumi cserkészbálra készül, a cserkészet a templom és a vasárnapi iskola mellett a legfontosabb összetartó erőnek számít. A főkonzul ars poeticájaként egyik kint élő honfitársát idézi: „Minden diaszpórában élő magyar, aki valamit tesz hazájáért, egyben egy kis nagykövete is hazájának. Meg kell őket becsülni!”
Szintén a segítés szándéka motiválta a torontói magyarokat. Balla Sándor, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnökhelyettese 120 helyi rászoruló megsegítésére szervezett egy jótékonysági disznótort. Az eseményre hét magyar szervezet másfélszáz tagja érkezett. Ez a találkozó a kanadai magyarság jeles eseménye volt, hiszen a közös munka mellett beszélgetésre, éneklésre és az összetartozás erősítésére adott lehetőséget.
„Erdélyben, Szilágyperecsenben születtem, ahol olyan értékeket és hagyományokat örököltem nagyszüleimtől, amit nagyon fontosnak látok. – beszél életéről a szervező. – Ugyanezt folytatjuk több ezer kilométerre a szülőföldtől. Édesapám, baráti kapcsolatait erősítve, szerette összehozni barátait disznótorra, és ezt folytatjuk mi is”.
A Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasai hagyományőrző előadással is készültek a disznóvágásról, amelynek végén köszöntőt mondtak a házigazdának.

Adás: 2017. január 28, szombat (Duna World 10.35)
Ismétlés: másnap (Duna World 19.00)
Szerkesztő: Csizmár Edina