halaszle 001

Jövő hétvégén rendezik meg Szegeden a tiszai halfesztivált

Több mint kétszáz mázsa halat kínálnak és több ezer embert látnak vendégül a szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál három napja alatt jövő péntektől vasárnapig; szombaton több száz bográcsban készül majd a hallé.

Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács, a fesztivál ötletgazdája a program csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a rendezvény a Széchenyi térre költözik, mivel a rakpartot az árvízvédelmi rendszer felújítása miatt nem tudják birtokba venni. Így a belváros szívében alakítják ki a Hal utcáját. Itt állítják fel azt a két 1500 literes bográcsot is, ahol a szegedi és bajai hallé fő majd. A három napra a szervezők 65 mázsa halfilével készülnek, ami több mint kétszáz mázsa halból nyerhető ki.
A rendezvény másik színhelye hagyományosan a Partfürdő lesz, ahol szombaton mindenki saját halászlevét főzheti meg. A helyekre már eddig is több mint százan jelentkeztek a családi piknikelőktől a jelentősebb létszámú munkahelyi társaságokig. Az immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett fesztiválon amatőr- és mesterszakácsok, családi és vállalati csapatok, a politika, a közélet és a sport prominens képviselői vállalkoznak arra, hogy bemutassák halléfőző tudományukat. Lesz olyan induló, aki több száz embert lát vendégül. A főzőhelyekre és a versenyre jövő csütörtökig lehet jelentkezni.
A mesterszakács szerint az étel titka, hogy az alaplé elkészítéséhez többféle hal csontját, fejét használják fel. Ezeket a bográcsban szegedi zöldpaprikával, paradicsommal és makói vöröshagymával körülbelül két óráig főzik. Ha elkészült, alaposan átpasszírozzák, úgy, hogy csak a csontok maradjanak. A passzírozást ki-ki más módszerrel végzi: vannak, akik sűrű szövésű szitát, acélszűrőt használnak, mások külön erre a célra kifejlesztett tekerhető fémalkalmatosságot. Az így kapott sűrű alaplébe teszik bele a beirdalt, kifilézett halszeleteket, megfőzik és szegedi pirospaprikával ízesítik.
A rendezvény több kísérőprogramot is kínál a Szegedre érkezőknek. A Somogyi könyvtár Frank Sándor szakácskönyv-gyűjteményét mutatja be.
Emellett lesznek koncertek is: színpadra lép Király Viktor, Radics Gigi, az Útközben, de cigányzenekarok is szórakoztatják majd a közönséget.

Forrás: MTI/Vajdasag.ma