Kárpát-medencei hagyományőrzők is szerepet kapnak az újévi népművészeti gálán a Müpában

Újévköszöntő népművészeti gálát rendeznek január 6-án a Müpában, Budapesten – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a műsor a karácsony és farsang közötti időszak keretébe foglalva villant fel részleteket az újesztendő hagyományaiból, több száz éves följegyzésekből, dallamokból is válogatva.

Fellép Györfi Erzsébet és a Barozda együttes, Méry Rebeka és a Duna Folk Band, az Üsztürü zenekar, a Zeneakadémia népzene tanszékének hallgatói, valamint számos hagyományőrző a Kárpát-medence különböző tájairól.

Szerepelni fog a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Pál István Szalonna művészeti vezetése mellett, valamint a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató gyerek résztvevői is.

A „Halljátok, mit ajkim zengenek…” című műsort Pávai István szerkeszti, a rendező Mihályi Gábor. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök – olvasható a közleményben.