Kárpátaljai magyar festők munkáiból nyílt kiállítás Bonyhádon

Kárpátaljai magyar festők alkotásaiból nyílt kiállítás kedden Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A megnyitón a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: Kárpátalja a nemzetpolitika kiemelt területe, a kormány az elmúlt években több programot indított az ott élő magyarság megsegítésére.

Potápi Árpád János a kárpátaljai magyar festők alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitóján hozzátette: a magyar kormány az óvodásoktól az egyetemi tanárokig, az egészségügyi dolgozókig minden kárpátaljai magyart segít abban, hogy ne kelljen elhagynia szülőföldjét.

Mint mondta, a kárpátaljai művészeket úgy támogatták, hogy 2016-ban a Miniszterelnökség 16 millió forintért 138 alkotást megvásárolt tőlük. A gyűjteményből Magyarországon és a Kárpát-medence településein rendeznek kiállításokat, az alkotók bemutatkozhattak Budapesten és a Római Magyar Akadémián is.

A bonyhádi tárlaton 28 kortárs kárpátaljai művész 30 festménye február 28-ig látható.