Kárpátaljai orvostanhallgató a 100 szóban Budapest pályázat nyertese

Ezernél is több mű érkezett a 100 szóban Budapest történetíró-pályázatra, amit idén negyedszer hirdetett meg a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve. Az első helyezett a beregszászi Bárdos Dávid, a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatója lett.

A 12+1 legjobb történetet illusztrátorok és fotósok munkáival kiegészítve mutatják be a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Átriumában és a Madách téren. A kiállítás október 20-ig látható a CAFE Budapest Fesztiválon.

A 2014-ben indult 100 szóban Budapest című történetíró-pályázatra idén 1036 mű érkezett be online és postai úton, illetve a város számos pontján kihelyezett gyűjtődobozokban. A pályázat lényege az egyszerűség: a résztvevőknek maximum száz szóban kell megfogalmazniuk gondolataikat, érzéseiket, emlékeiket, benyomásaikat Budapestről és a városlakókról. A lényeg, hogy a történet rövid, frappáns és eredeti legyen. A pályaműveket szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagjai Winkler Nóra újságíró, Kemény Zsófi költő-slammer, Nagy Dániel Viktor színművész és Szálinger Balázs költő voltak. Személyenként legfeljebb öt történettel lehetett indulni.

A győztesek Bárdos Dávid, Melis Dóra és Asbóth Márton lettek, akik pénzjutalmat kaptak. Idén először a 18 év alattiaknak külön kategóriát hirdettek, amelyben Smikál Balázs nyert, ő vehette át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ajándékcsomagját.

A pályázat idei első helyezettje, Bárdos Dávid hét éve Beregszászból költözött Budapestre, hogy elkezdje tanulmányait a Semmelweis Egyetemen. A 25 éves fiatalember sebésznek készül, és januártól pályakezdő orvosként próbál boldogulni. A 100 szóban Budapest pályázatra tavaly jelentkezett először, akkor a legjobb száz közé került az írása. Idén két történettel nevezett, és az Albérlet kell című munkáját ítélte a legjobbnak a zsűri. A frappáns történetet az élet ihlette, hiszen egy egyetemistának nincs könnyű dolga, ha megfelelő állapotú és árú albérletet szeretne találni a fővárosban. A történethez Soós Andrea készített fotóillusztrációt. Bárdos Dávid édesanyja magyar szakos tanár, így valószínűleg otthonról jön az irodalom szeretete. Az orvostanhallgató szabadidejében időnként verseket is ír, de csak a családtagjainak, szeretteinek.

A 100 szóban Budapest pályázat 12+1 legjobb történetét kortárs művészek illusztrálták, a képekből pedig kiállítás nyílt a CAFE Budapest Fesztiválon. A tárlat október 20-ig nyitva tartási időben látogatható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Átriumában, valamint a Madách téren is október 21-ig. A 100 szóban Budapest pályázatot kiíró Mindspace csapata a legjobbnak ítélt száz történetet zsebkönyv formájában is kiadja.

A 100 szóban Budapest pályázat ötletét a chilei Plagio csapata által 14 éve szervezett Santiago en 100 palabras elnevezésű felhívás adta, amit itthon a Mindspace Nonprofit Kft. a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ támogatásával először három évvel ezelőtt hirdetett meg. Az alapgondolat a budapesti pályázat esetében is az, hogy az irodalom és a városi lét összefonódjon, széles közönséget ösztönözzön az írásra, illetve hogy a mindennapi közlekedés és rohanás közben az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak az irodalomra. Az első évben 700, a második évben több mint 1200, tavaly pedig megközelítőleg 1300 történet érkezett a pályázatra.