Kárpátaljai rászorulóknak is gyűjt a Katolikus Karitász

Megkezdődött a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés a templomokban és az egyházmegyei karitászközpontokban – közölte a Katolikus Karitász országos igazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában hétfőn.

Écsy Gábor elmondta: a vasárnapig tartó országos gyűjtést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hirdette meg Tartós szeretet címmel.

Akiknek nincs lehetőségük a gyűjtőpontokon adakozni, azok a 1356-as adományvonal hívásával ötszáz forinttal támogathatják a gyűjtést – ismertette.

A rászorulóknak az élelmiszereket a Katolikus Karitász munkatársai juttatják majd el, akik az adományokból speciális csomagokat raknak össze hajléktalanoknak, nagycsaládosoknak és egyedül élőknek. A határon túli rászorulókra gondolva idén kétszáz élelmiszercsomagot Kárpátalján is kioszt a karitász – fűzte hozzá.

A Katolikus Karitász országos igazgatója MKPK szeptemberben, a Szíria üldözött keresztények javára indított gyűjtéséről azt mondta, sikert könyvelhetnek el, mivel több tízmillió forint gyűlt össze 2018 karácsonyáig a szír rászorulók javára.