Külhoni egyházi vezetőkkel találkozott Áder János

Áder János államfő meggyőződése szerint az egyházak segítenek abban, hogy a kisebbségben élő honfitársaink nem veszítik el önmagukban a magyart. A köztársasági elnök erről a külhoni egyházi vezetők tiszteletére adott ebéden beszélt december 8-án a Sándor-palotában.

Áder János hangsúlyozta az egyházaknak pótolhatatlan szerepét a külhoni magyarok életében. Mint fogalmazott, a történelem nemzetmegtartó feladatot is rótt egyházainkra, főként a kisebbségben élő közösségek esetében. „Megkapaszkodni a hitben. Megkapaszkodni a nyelvben” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki szerint a templom a szakrális közösségen túl a találkozás, a magyar nyelv, a nemzeti érzés erős vára is.

Korunk embere a maga fenntarthatatlan életmódjával önmaga pusztítja természeti és rombolja kulturális környezetét. Ezért fontos, hogy a folytonos változások és az elidegenedés korában legyenek mindent túlélő bizonyosságaink, hogy legyenek erős közösségeink, erős nemzetünk, erős hitünk és bizakodásunk, erős váraink – tette hozzá az államfő.

Áder János kitért arra is, idén a világ legkülönbözőbb pontjain, Sao Paulótól Melbourne-ig és Sydneytől Aucklandig találkozott szórványban élő magyarokkal. Az ő személyes történeteiken keresztül lehet igazán átélni a magyarság elmúlt bő száz esztendejének megannyi fájó veszteségét – tette hozzá.

Az eseményen jelen volt többet között Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyarok lelkipásztori szolgálatával megbízott tagja is.