Liszt Ferenc nevét kapja a ferihegyi repülőtér

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében. A képviselők az energetikai tárgyú törvények módosításával, 231 igen és 71 nem szavazattal határoztak a névváltoztatásról. Fónagy János és Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két államtitkára a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából kezdeményezte a repülőtér nevének megváltoztatását. Indoklásuk szerint ezzel a lépéssel is emléket kívánnak állítani minden idők egyik leghíresebb zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének.

Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára számos kulturális rendezvénnyel emlékeznek Magyarországon és külföldön egyaránt. A programok a magyarországi kulturális intézmények összefogásával, valamint jelentős nemzetközi együttműködés révén valósulnak meg. Az emlékév hivatalos magyarországi megnyitóra január 22-én került sor a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán közreműködésével.

A magyarországi Liszt Év fővédnöke Schmitt Pál, köztársasági elnök.

(MTI)