Ma van a Fölszállott a páva fináléja

Péntek este rendezik a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője fináléját a Duna Televízióban.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójának hatodik évadában, A Döntők Döntőjében az előző évadokból ismert 48 szereplő mutathatta meg tudását a zsűrinek és a nézőknek. A december 21-i döntőben a zsűri által kiválasztott tájegységek táncaival, énekeivel készülnek a versenyzők. Ám a döntés ezúttal a nézők kezében lesz, akik alapdíjas SMS-ben és applikáción keresztül adhatják le szavazataikat.

A táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a jászberényi Jászság Népi Együttes és a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhely lép majd színpadra. A zenekarok és hangszeres szólisták kategóriájában a vajdasági Fokos zenekar és az erdélyi Tokos Zenekar mutatja be produkcióját.

A táncos szólisták és táncospárok kategóriában a debreceni Majer Tamás, valamint Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik (Nagyecsed és Dombrád képviseletében) vesz részt a versenyben. Az énekes szólisták és énekegyüttesek közül a vargyasi Borbáth Szilvesztert, a vajdasági Sőregi Annát és a debreceni Pendely Énekegyüttest láthatják a nézők.

Több mint egy tehetségkutató műsor

A Fölszállott a páva több mint tehetségkutató műsor. Idén a résztvevők közös döntéseként a döntőbe jutott versenyzők jótékony célra ajánlják fel nyereményüket, és a választott szervezetekhez ellátogatva mutatják majd meg a népzene és a néptánc segítő, megtartó erejét.

„Nem a versengés a lényeg, hanem az információ átadása, a saját gyökereink, identitásunk ápolása. Rendkívül hálás vagyok annak a néptáncos, népzenész hálózatnak, amely az országban láthatatlanul működik. Ezen műhelyek ismételt bemutatkozása bizonyítja, hogy van folytonosság, felnőnek generációk, átadják egymásnak a stafétát és ugyanazt az erős színvonalat hozzák. Remek pedagógusok, műhelyek mutatják meg a működésüket.” – mondta Novák Péter, a Fölszállott a páva műsorvezetője.

Az idei évad újítása, hogy a zsűri a produkciók szóbeli értékelése után átadja a döntés jogát a televíziónézőknek. A döntőben a közönség szavazatain múlik, kik kapják a legjobbaknak járó elismerést.

Sebő Ferenc a zsűri elnöke

A zsűri elnöke A Döntők Döntőjében is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Mellette idén is szerepel a zsűriben Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. A műsort Novák Péter és Morvai Noémi vezetik.

A döntőt is vendégprodukció színesíti, amelyben újra találkozhatunk az első gyermekpáva győztes táncegyüttesével, a szekszárdi Bartinával, a második gyermekévad legjobb zenekarával, a budapesti Sarjú Bandával, valamint bogyiszlói, bátai és sárközi hagyományőrzők is velük tartanak. Ahogy idén mindegyik adásban, így most is Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfusok készítették az összeállítást.

A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai megtalálhatók a mediaklikk/pava oldalon, valamint további érdekességek, kulisszatitkok a produkció Facebook és Instagram oldalán.