Magyar-ukrán területfejlesztési szervezet alakult Kisvárdán

Magyar-ukrán területfejlesztési szervezet alakult pénteken Kisvárdán. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az alapító közgyűlésen kiemelte, hogy a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás az első olyan szerveződés, amely egy európai uniós ország és egy közösségen kívüli állam egymással szomszédos térsége között jött létre.

A tárca vezetője hozzátette, hogy a társulás a közös fejlesztéspolitikai lehetőségét teremti meg Magyarország és Ukrajna határ menti térségében, s az együttműködő felek uniós források bevonásával jelentős eredményeket érhetnek el a jövőben.

A szervezet egyezségi okmányát és alapszabályát az alapítók nevében Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke, Volodimir Csubirko, az ukrajnai Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Leleszi Tibor (Fidesz-KDNP), Kisvárda polgármestere írta alá.

Az önálló jogi társulás központjának Kisvárda ad helyet, munkaszervezetének feladatait az észak-szabolcsi város polgármesteri hivatalának dolgozói látják el.

A szerveződés célja, hogy határon átnyúló együttműködési programokat, infrastrukturális fejlesztési projekteket valósítson meg az egymással szomszédos Szabolcs megyében és Kárpátalján. A beruházásokat társfinanszírozással, illetve az Európai Unió kohéziós, regionális, szociális, valamint szomszédsági alapjának támogatásával tervezik megvalósítani.

A magyar-ukrán területfejlesztési társuláshoz a két terület települési önkormányzatai, állami intézményei, valamint közcélú vállalatok, vállalkozások is csatlakozhatnak tagként.

Seszták Oszkár szabolcsi közgyűlési elnök az eseményen a határon átnyúló uniós támogatások előnyeinek kihasználására hívta fel a figyelmet, hiszen például a magyar, román, szlovák és ukrán gazdasági, környezetvédelmi, idegenforgalmi és közlekedési fejlesztésekhez 2020-ig 75 millió eurós, több mint 23 milliárd forint összegű brüsszeli forrás áll rendelkezésre.

Volodimir Csubirko, a kárpátaljai tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy a két ország egyre szorosabbá váló kapcsolata mellett a társulás létrejötte hozzájárul Ukrajna és az EU közötti együttműködés további elmélyítéséhez, illetve „tényleges lépés lesz” Ukrajna uniós integrációjához.