Magyarország a díszvendég a legrangosabb német konyhaművészeti fesztiválon

Magyarország mutatkozik be a legrangosabb német konyhaművészeti fesztiválon, a Gourmet Festival Sylten. Az északi-tengeri Sylt gasztronómiai jelentőségét mutatja, hogy az alig 100 négyzetkilométeres szigetre 10 Michelin-csillag jut.

Németországban Sylten fordulnak elő a legsűrűbben a Michelin-csillagok. A német Beverly Hillsként is emlegetett luxusüdülőhely három étterme kettővel büszkélkedhet, négy további vendéglőnek pedig egy-egy Michelin-csillaga van a nemzetközi csúcsgasztronómiai kalauz legutóbbi kiadása szerint. A kortárs magyar konyhaművészet ebben a környezetben mutatkozik be a szombatig tartó négynapos fesztiválon, amelyet 16. alkalommal rendeztek meg.
A fesztivál honlapja (www.gourmet-festival-sylt.de) szerint az utóbbi években a magyar konyhaművészet fejlődött a legnagyobb mértékben Európában.
A „régi hagyományok, a tehetség és az új trendek révén egészen sajátos kulináris világ jött létre” – emelték ki a szervezők, rámutatva, hogy alapos környezettanulmány révén választották ki a fesztiválon Magyarországot képviselő borászokat és szakácsokat.
A tokaji borvidékről Szepsy Istvánt hívták meg, Villányból Gere Attilát, Egerből Lőrincz Györgyöt, a Balaton-felvidékről Jásdi Istvánt, a dél-balatoni régióból Légli Ottót, Szekszárdról pedig Heimann Zoltánt.
A mesterszakácsok között van Ruprecht László, aki egyebek között a 2011-es magyar uniós elnökség gasztronómiai tanácsadója volt, Takács Lajos, a budapesti Lacipecsenye bisztrókonyha főnöke, Bolyki Péter, a Corinthia Hotel Budapest vezető séfje, Horváth Gábor, a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely főszakácsa, és részt vesz a fesztiválon az első berlini magyar borbisztró, a Budapest Calling képviseletében Forrai Miklós.
Egy-egy szakács és borász közösen mutatja be tudományát, például Gere Attila Ruprecht Lászlóval együtt készített vacsorát Magyar rapszódia öt tételben címmel csütörtök este. A házigazdák vezető sylti „gasztrointézmények”, köztük a két Michelin-csillaggal kitüntetett Söl’ring Hof és az egy csillaggal rendelkező Landhaus Stricker. A nyitó- és a zárófogadáson valamennyi magyar bemutatkozik, és szerveznek két úgynevezett gourmet szafarit is, ami azt jelenti, hogy a vendégek öt állomást járnak végig, és mindenhol 2-2 fogást és bort kóstolnak meg.
A fesztivál nagy lehetőség, hiszen a kortárs magyar konyhaművészet felkerülhet annak a rétegnek a mentális térképére, amely a német vendéglátás legmagasabb kategóriájának szolgáltatásait veszi igénybe – mondta az MTI-nek Mezősi Csilla, az Magyar Turizmus Zrt. németországi és svájci külképviseletének vezetője.