Még nyolc elővágta van hátra a Nemzeti Vágta keretében

A Nemzeti Vágta keretében az idén tizenhat elővágtát tartanak – tizenkettőt Magyarországon, négyet pedig határon túl -, ezek felét már megrendezték – mondta Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este.

Bendes Csaba közölte: változtak a verseny szabályai, egyebek mellett a középfutamokban és a döntőben hosszabb lesz a versenytáv, így idén „nem a legszerencsésebb lovas fogja megnyerni a Nemzeti Vágtát, hanem a leginkább felkészült és a legkeményebb”.
Részletezte: a határon túli helyszínek közül Székelyföldön, a Vajdaságban és a Felvidéken már megtartották az elővágtát, Szlovéniában, Lendva környékén pedig augusztus elején lesz a verseny. Hozzátette: jövőre lehet, hogy Kárpátalján vagy a Partiumban is lesz egy előfutam.
Kitért arra is, hogy ismét lesz nemzetközi futam, amelyhez Mongólia újonnan csatlakozik, Franciaország pedig profi zsokéval vesz részt.
Bendes Csaba jelezte: megszervezik idén is a 10-16 év közötti korosztály versenyét, az úgynevezett kishuszár vágtát, amely – mint mondta – a verseny utánpótlását adja.
A Nemzeti Vágtát szeptember 16-18. között rendezik Budapesten, a Hősök terén.