Múzeumi negyeddé bővítik a Nemzeti Múzeumot

A kormány határozott arról, hogy a Magyar Rádió három egykori épületét a Magyar Nemzeti Múzeum kapja meg, továbbá a Múzeumkertet is felújítják. Az Országos Széchényi Könyvtár viszont nem költözik oda, hanem megújul.

Az ezekről szóló kormányhatározatot a csütörtök esti Magyar Közlöny ismerteti: eszerint a kormány szeretné fejleszteni és kulturális célra hasznosítani a Magyar Nemzeti Múzeum környezetét képező épületeket, tereket. A Magyar Rádió volt épületegyütteséből három épület, a Pollack Mihály téri Károlyi-palota, az Esterházy-palota – amelyben a rádió Márványterme is található -, valamint a Bródy Sándor u. 5-7. szám alatt található úgynevezett Stúdiópalota hasznosításával szeptember 30-ig kell elkészíteni az Új Nemzeti Múzeum koncepcióját.

A Pollack Mihály téren található két másik épületet – a rádió irodaépületét és az üzemépületét – a tervek szerint lebontják. A Nemzeti Múzeum kertjének történelmi rekonstrukciójáról is határoztak: az ötletpályázat eredménye és a bővítés lehetősége szeptember végén kerülhet a kormány elé, a kert rekonstrukciójának határideje 2017. december vége.
A kormány határozott az Országos Széchényi Könyvtár megújításáról is: szeptember közepéig kell elkészülnie a Budavári Palota F. épülete nemzeti könyvtári funkciójának megújítását megalapozó tervezési programnak, amely együttesen tartalmazza az épület műszaki állapotához, a nemzeti könyvtár hatékony működtetéséhez, valamint az épület műemléki védettségéhez kapcsolódó elemeket.

A határozatban az is szerepel, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek az emberi erőforrások minisztere és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával előterjesztést kell készítenie a kormány számára az Országos Széchényi Könyvtár archivális és átmeneti raktárának megvalósítására irányuló tervekről és a költségtervről.

Korábban felmerült, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a Magyar Rádió korábbi épületeiben, a Nemzeti Múzeum mögött kapott volna helyet, erről azonban nem született döntés.

A kormány fenti terveiről először Lázár János beszélt a július 7-i kormányinfón.