Nagy érdeklődés mellett zajlott a Múzeumok Éjszakája

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Múzeumok Éjszakája: a programsorozatban részt vevő 432 intézménybe országszerte valószínűleg minden eddiginél többen látogattak el június 21-én.

A Múzeumok éjszakáját a fővárosban tizenkettedik, vidéken tizedik alkalommal rendezték meg idén – emlékeztetett hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a kultúráért felelős államtitkár.
Hoppál Péter elmondta: a tavalyinál harmadával több, vidékről 308, Budapestről pedig 124 helyszín csatlakozott a rendezvényhez és négyezernél is több programot rendeztek. Mint hozzátette, a Múzeumok éjszakáján ezúttal a vidéki helyszínek kerültek a fókuszba: Budapest mellett 102 településen várták programok a közönséget.
Debrecen, Kecskemét, Szolnok, a Kaposvár melletti Szenna, Pécs, Hatvan és Gyöngyös, Sopron, valamint Sárospatak és Sátoraljaújhely kiemelt színhelyként kapcsolódott be a programsorozatba. A Múzeumok éjszakájához számos intézménytípus képviselői csatlakoztak, többek között múzeumok, könyvtárak, levéltárak, művészeti, közművelődési intézmények, kulturális örökségi helyszínek, műemlékek vagy civil szervezetek háttérintézményei – közölte az államtitkár.
A látogatói adatok összesítése még folyamatban van, de várhatóan rekord született – árulta el. Hoppál Péter elmondása szerint Budapesten a Szépművészeti fogadta a legtöbb – 15 ezer – látogatót, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba 11 ezer 200-an tértek be, míg a Magyar Nemzeti Galéria látogatottsága 8 ezer fölött volt.
A vidéki helyszínekről szólva elmondta: a miskolci Herman Ottó Múzeum csaknem 20 ezres közönséget vonzott, a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 15 ezer látogatót regisztráltak, Kecskemét pedig a helyszínek számával döntött rekordot.
Budapesten több irányból kígyózott a sor a Szépművészeti Múzeum előtt, de tele volt a tér másik oldalán a Műcsarnok is – emlékeztetett Hoppál Péter, hozzátéve: a városligeti intézmények népszerűsége ismét igazolta az oda tervezett múzeumi negyed létjogosultságát. Az, hogy a közönség kiemelten szereti a Műcsarnokot, bizonyítja, hogy helyes volt a kiállítóhelyet a teljes magyar művészeti élet képviseletét felvállaló Magyar Művészeti Akadémiára bízni – jegyezte meg a kulturális államtitkár.

Forrás: MTI/kormany.hu