Néhány órára a gyerekeké az Országház

Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös szervezésű Országházi Gyermekkarácsonya, amelyen több mint nyolcszáz hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermek vesz részt. A Parlament épületében Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta a gyerekeket és képviselőjüknek átadta az Országház kulcsát.

A karácsonyi programok megkezdése előtt a résztvevőket köszöntve a házelnök arra emlékeztetett, hogy az Országházat több mint 100 évvel ezelőtt építették a mesterek a Kárpát-medencéből idehozatott anyagokból, és az idelátogatók szerint a világ egyik legszebb Parlamentje. “Legyetek büszkék rá!” – mondta.

Kövér László elmondta: évről évre máshonnan érkező gyerekeket látnak itt vendégül és minden alkalommal néhány órára átadja számukra az Országház kulcsát.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke elmondta, hogy Magyarország leghíresebb és legismertebb művészei lépnek fel a rendezvényen.

Az egész házat betöltő gazdag programban a meghívott népszerű művészek, előadók karácsonyi műsorral szórakoztatják a gyerekeket, akik idegenvezetéssel végiglátogathatják az Országház nevezetességeit, játszhatnak a Csodák Palotájában, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, neves sportolókkal, művészekkel és zenészekkel találkozhatnak.

A programokat arcfestés, lufihajtogatás és buborékfújás színesíti.