Nehezebb lesz az idei felvételi Magyarországon

Tavalyhoz képest húsz ponttal emelkedik a bejutási küszöb az idei felsőoktatási felvételin, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni. A legtöbben a Pécsi Tudományegyetemre juthatnak be, a legdrágább képzést pedig a Semmelweis Egyetem hirdeti. A tizenhat legnépszerűbb szakon az idén is központi, minden intézményre egységesen vonatkozó állami ösztöndíjas ponthatár lesz, ezek már nyilvánosak.


Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben kezdődő képzéseire, a meghirdetett szakkínálat ezúttal is a Felvi.hu portálon érhető el. A jelentkezőknek valamivel nehezebb a dolga, mint tavaly, a ponthatárt ugyanis 240-ről 260-ra emelték alap- és osztatlan szakokon, a felsőoktatási szakképzéseken pedig 200 pont helyett már 220 a küszöb. Mesterképzéseken a maximális 100 pontból 50-et kell megszerezni. Fontos: a minimumot többletpontok nélkül kell elérni, egyedül az emelt szintű érettségiért járó pontok számíthatók bele. Előre megadott keretszámok nem lesznek, az intézmények kapacitásán múlik, hogy hová hányan férnek be. A legtöbb diákot várhatóan Pécsre fogják felvenni, ahol több mint 33 ezer belépőnek van hely, közülük 18 ezren nappali képzésre iratkozhatnak be. Szegeden 22 ezer hely van, míg az ELTE mintegy 17 ezer, a Debreceni Egyetem 16 ezer gólyát vár.
ponthatar
A ponthatárokat a hagyományok szerint július 24-én hirdeti majd ki az Oktatási Hivatal, ez alól viszont kivételt képez a 16 legnépszerűbb szak, amelyeknek ösztöndíjas pontszámait különmegállapodásban már előzetesen rögzítette Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A megegyezésük garantálja, hogy mindegyik szakon lehet állami támogatással tanulni, de a legkedveltebbeken, így a gazdasági képzések többségén igencsak jól kell teljesíteni az ösztöndíjas helyekért: alkalmazott közgazdaságtan, nemzetközi tanulmányok vagy gazdaságelemzés szakon például 465 pontot kell elérni a maximális 500-ból, a jogászképzésen 464-et, a kommunikáción pedig 455-öt. Jó hír ugyanakkor a felvételizőknek, hogy mivel a kormány ígéretet tett arra, hogy az első helyes jelentkezők 10 százaléka biztosan állami ösztöndíjjal tanulhat ezeken a szakokon, kilátásba helyezték, hogy ha nem lesznek elegen, akik teljesíteni tudják a szintet, akkor néhány ponttal esetleg csökkenhet az előzetesen meghúzott határ.

Az állami ösztöndíjasoknak beiratkozáskor nyilatkozatot kell aláírniuk, amelyben vállalják, hogy a diplomaszerzés után a támogatás igénybevételével megegyező ideig Magyarországon fognak dolgozni.
Forrás: mno.hu