Nemzetközi Hárfafesztivál a Gödöllői Királyi Kastélyban

Immár hagyomány, hogy minden év októberében világhírű hárfások látogatnak el Gödöllőre az MVM Koncertek keretében. Október 9. és 11. között már 17. alkalommal rendezik meg a Királyi Kastélyban a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált. A gyönyörűen felújított Lovarda ismét méltó helyszíne lesz a rangos hangversenyeknek.

A fesztivált Jana Bouškova nyitja meg október 9-én, pénteken este. A művésznő, aki többek között a Brüsszeli és a Prágai Zeneakadémia professzora, a tavalyi fesztiválon már a koncertje helyszínén elszenvedett balesete miatt elmaradt koncertjét pótolja. A hangversenyre Vigh Andrea tervezett koncertje helyett kerül sor. Az est folyamán hallható lesz többek között Smetana – Trnecek népszerű Moldva Fantáziája, a hárfa kedvelőinek nagy örömére. Vigh Andrea, aki tavaly váratlan beugrása miatt 2 alkalommal is koncertet adott, idén a fiatalok számára tart kurzust Gulyás Csilla hárfaművésznővel pénteken délután és szombaton délelőtt.

Szombaton és vasárnap este Marie-Pierre Langlamet, a Berlini Filharmonikusok szólóhárfása, valamint Naoko Yoshino, a hárfarepertoár elhívatott megújítójának estjeit hallgathatjuk meg, melyeken két hárfára írt művek és átiratok is elhangzanak a szóló hárfadarabok mellett. Mindketten a nemzetközi hangversenyélet kiemelkedő alakjai, a világ legjelentősebb hárfaversenyeinek győztesei.

Vasárnap 11 órakor fiatal hárfaművészek bemutatkozására is sor kerül. Ismét lesz hárfakiállítás, ahol az érdeklődő felnőttek és gyerekek megismerkedhetnek Anne-Marie és Gérard David (Svájc), valamint a Salvi, a Lyon & Healy és a Camac hárfagyárak csodálatos hangszereivel, melyeket a hangversenyek előtt és után meg is szólaltathatnak a koncertekre látogatók.

 

2015. október 9. (péntek), 19 óra

(Vigh Andrea tervezett hárfaestje helyett)

Jana Bouškova (Csehország) tavaly elmaradt koncertje

2015. október 10. (szombat), 19 óra / 10 October 2015 7 p.m.

Marie-Pierre Langlamet (Franciaország) hárfaestje

Közremûködik: Naoko Yoshino (hárfa)

2015. október 11. (vasárnap), 11 óra

Fiatal tehetségek hárfahangversenye

2015. október 11. (vasárnap), 19 óra

Naoko Yoshino (Japán) hárfaestje

A fesztivál alatt:

Hárfakiállítás

Anne-Marie és Gérard David (Svájc), valamint a Salvi, a Lyon & Healy és a Camac hárfagyárak hangszereiből.