Nyári érdekességek az Alpok-Duna-Adria adásában

Színes témákkal jelentkezik csütörtökön az Alpok-, a Duna- és az Adria menti országok közös televízió műsora. A kutyafogat és a természetvédelem áll a fókuszban, s a nézők egy hajdani falu falai közé is bepillanthatnak.

A nyári kánikulához illő összeállítással kedveskedik nézőinek június 29-én az Alpok-Duna-Adria magazin, a 35. évében járó, televíziós együttműködésben készített műsor.

Horvátország méltán közismert a természeti kincseiről. A Samobori-hegység lágy lankái lélegzetelállító zöldellő oázisokat rejtenek. A kirándulóknak időnként kellemetlen meglepetésben lehet részük, mert ki tudja, honnan ideszállított hulladékok, például autóroncsok kerülnek az útjukba. A „Tisztítsuk meg Horvátországot” mozgalom elindítói ez ellen tesznek lépéseket.

Az Udinétől mintegy ötven kilométerre északnyugatra elterülő Redonai-tó mélye csodálatos titkokat rejt. Az 1950-es években egy duzzasztóművet építettek itt, s emiatt a Meduna-folyó vize, a gát megépítése után, lassacskán elárasztotta a környék három települését. Ma egyfajta látványosságnak számít, amikor a száraz
időszakokban, mintegy varázsütésre, újra előbukkannak a víz tükre alól az egykori falu épületmaradványai.

Hering Tamás, Magyarország legeredményesebb kutyafogat hajtója Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet. Húsz éve rendszeresen indul versenyeken, több mint 130 alkalommal állt dobogón, ebben a nálunk még rövid múltra visszatekintő sportágban. A kutyaszánhajtás téli sport, viszont hóban edzeni nem sok lehetősége van hazánkban. Éppen ezért, Tamás több edző-kocsit is épített magának a különböző évszakokra. Két éve kutyafogat túrákat is vezet a Mátrában, hogy ezzel biztosítsa négylábú társai nyári edzését és persze némi pénzt a világversenyekre.

Egy bajor család mindenféle finomságokat készít rózsasziromból. A rózsalikőrtől kezdve a mustáron, csokoládén, zselén át a fűszerekig és tésztákig mindent saját termesztésű rózsaszirommal ízesítenek. Ehhez naponta több mint 2500 rózsabokor szirmait kell leszedni és feldolgozni. Ekkora feladattal csak családi összefogással lehet megbirkózni.

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Adás: június 29., csütörtök (Duna – 7.50)
Ismétlés: aznap (Duna World 15.00)

MTVA