Öt éven belül minden fővárosi földutat le kell aszfaltozni

Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri – közölte Kocsis Máté, a testület elnöke, józsefvárosi polgármester és Riz Levente, Rákosmente polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kocsis Máté azt hangsúlyozta: 1990 óta a Fidesz-KDNP politikai közössége tette a legtöbbet Budapestért.

A VIII. kerület polgármestere elmondta: a budapesti választmánynak a héten tartott ülésén részt vett Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is, aki megerősítette, a kormány partner a jövőbeni fővárosi fejlesztésekben.
1990 óta a Fidesz-KDNP politikai közössége tette a legtöbbet Budapestért, „és ebből a pozíciónkból nem is szeretnénk alább adni” – hangsúlyozta a választmányi elnök, hozzátéve: ezzel szemben a szocialista-liberális városvezetésekhez minden idők egyik legnagyobb korrupciós botránya és „zűrös szerződések” kötődnek.
A fővárosi Fidesz a budapesti fejlesztési programját folyamatosan bővíteni fogja, amihez kormányzati támogatást kapott – mondta Kocsis Máté, a tervek közül elsőként beszámolva a földutak aszfaltozására vonatkozó elképzelésükről, amelyhez nyár végére ütem- és finanszírozási tervet dolgoznak ki, a megvalósítás pedig jövőre meg is kezdődhet.
Riz Levente kifejtette: a 313 kilométernyi fővárosi belterületi földút – amelyből a legtöbb, 80 kilométer Rákosmentén van – leaszfaltozása a becslések szerint 65 milliárd forintba kerül. A 313-ból 42 kilométerre már most megvan a jogerős építési engedély – tette hozzá a XVII. kerület polgármestere.
A 3-as metró felújítására vonatkozó kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: „a 3-as metrót fel fogjuk újítani”, és ebben Tarlós István főpolgármester számíthat a kerületi fideszes polgármesterek együttműködésére. A metró állapota tovább nem tűri a felújítás elhalasztását – mondta.
A Nyugati téri felüljáró esetleges elbontásával kapcsolatos felvetésre a józsefvárosi polgármester úgy reagált: van ilyen elképzelés, de végleges döntés még nincs az ügyben.