Református Zenei Fesztivált rendeznek a hétvégén Budapesten

Pénteken kezdődik a Református Zenei Fesztivál Budapesten, a rendezvény programjában a számos nép- és könnyűzenei zenei program szerepel – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Böszörményi Géza főszervező elmondta, hogy a fesztivál egyik kiemelt programja lesz szombaton kora este a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén a „Hirdesd az igét!” elnevezésű ökumenikus ének- és igeszolgálat, amelyen az eddigi jelzések szerint legalább hétszázan fognak énekelni.

Nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is érkeznek olyan énekesek, kórusok erre az eseményre, akiknek fontos, hogy a történelmi helyszínen énekeljenek, kifejezzék összetartozásukat és „mivel zsoltárok, dicséretek hangzanak el, a hitünket is nagy közösségben tudjuk így megerősíteni” – fogalmazott.

A fesztivál fő helyszínei a Bakáts tér, a Kálvin tér és az ottani református templom lesznek, de tartanak programokat a Lónyay utcai Református Gimnáziumban is.

Böszörményi Géza kiemelte, hogy számos népzenei fellépő színesíti a fesztivál programját, példaként említette a Muzsikás, a Vujicsics és a Sebő együttes, valamint Pál István „Szalonna” és Bandája koncertjét. Hozzátette, hogy a Délvidékről érkezik Bakos Árpád és az Ethnokor, amely magyar népzenét játszik erős macedón beütéssel, de a Credo együttes is a határon túlról érkezik.

„Egy vidám, jókedvű, ugyanakkor professzorokkal való beszélgetéssel, népzenével, klasszikus zenével, kórusénekléssel, zsoltáros fáklyás menettel is átszőtt programot készülünk a hétvégén három napon megvalósítani” – fogalmazott a főszervező.

A fesztivál részletes programja a http://rzf.reformatus.hu/ oldalon olvasható.