Robbantás a körúton, terror, Lavrov a mosdóban: kétéves az M1

Éppen két éve március 15-én alakult át az M1 napi aktuális hírcsatornává. Az adó Magyarországon egyedülálló módon élő hírkövetéssel és helyszíni bejelentkezésekkel jelentkezik nap mint nap. A minta a tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete volt.

Az M1 két éve minden nap a legfrissebb események közvetítésével jelentkezik, a csatorna munkatársai fáradhatatlanul szállítják nézőknek az ország és a világ történéseit. A feladat nem könnyű, hiszen az események sodrásában is higgadt és pontos munkára van szükség ahhoz, hogy a nézőkhöz jól feldolgozott, érthető és követhető információk jussanak el; legyen szó váratlan terrortámadásról vagy a semmiből érkező katonai puccsról, hogy csak néhány olyan eseményt említsünk az elmúlt két évből, amikor az M1-nek köszönhetően az ország az első sorból követhette, hogy mi történik a világban. Ennek a munkának kulcsfigurái az M1 műsorvezetői, akik a képernyőn tulajdonképpen közvetlen kapcsolatot tartanak a nézőkkel.

“Mindig különleges izgalmakat jelent számomra, ha egy sztori percről-percre, voltaképpen az orrom előtt fejlődik és bontakozik ki. Az ilyen események rendkívül inspirálóan hatnak rám szakmailag. Kezdetben csak részinformációk, vagy meg nem erősített hírek érkeznek, majd a folyamatosan érkező értesülések a megszakítás nélküli tájékoztatás során a nézők szeme láttára állnak össze egyetlen, hiteles egésszé” – összegezte az M1 műsorvezetője, Németh Balázs, hogy mi lelkesíti leginkább a megterhelő feladatokban. Balázs valódi csúcstartó a műsorvezetők között rekordhosszúságú műsorvezetéseivel. Nem egyszer kellett végigvezetnie egy egész éjszakát a híradó asztalanál. Ő volt szolgáltban, amikor 2015-ben a Keleti pályaudvaron összegyűlt migránsok csapata elindult az osztrák határ felé az M1-es autópályán. Ő vezette a műsort a párizsi terrortámadás alatt is, amikor a város több pontján lövöldöztek a terroristák. A 2016-os nizzai kamionos támadás idején is őt láthatták a nézők, sőt az egy nappal későbbi törökországi katonai puccskísérlet is a stúdióban érte – Németh Balázs akkor is egész éjszaka tájékoztatta az M1 nézőit. Egyedülálló teljesítmény ez a magyar televíziózásban.

Meszes Boglárkának is szép számmal jutott a rendkívüli híradásokból az elmúlt két évben. A hírcsatorna nézői az ő “vezényletével” informálódhattak többek között a müncheni, a brüsszeli, illetve a berlini merénylet részleteiről, de a tragikus kimenetelű veronai buszbaleset éjszakáján is ő ült a stúdióban. Munkájában leginkább azt élvezi, hogy az M1 technikai megoldások terén is mindig valami újdonsággal rukkol elő.

“Büszke vagyok az olyan technikai újítások bevezetésére, amelyek igazán előkelő szakmai fénybe helyezték a közszolgálati csatornát: elég csak azokra 3D-s grafikákra gondolni, amelyeket például az Oscar-gála, vagy éppen az embertelen forrósággal tomboló nyári időjárás kapcsán alkalmazott az M1” – hozott néhány példát a műsorvezető.

Extrém időjárás

Az időjárásjelentés, azt gondolnánk, kevésbé stresszes műfaj az M1-en, de Tóth Tamás meteorológus létére többször is megizzadt már a kamerák előtt. „Extrém bakim nem volt, remélem, hogy így is marad” – mondta el Tóth Tamás a csatorna meteorológusa, visszaemlékezve az elmúlt két évre. Kiemelte, hogy azért voltak necces pillanatok, általában zakók hiányából fakadóan.

„Általában az utolsó fázisban, a mikrofon felrakásánál derül ki, ha ottfelejtettem valahol a zakómat. Ilyenkor két-három percem van, hogy bejárjam a helyeket, ahol korábban voltam, melyek természetesen mind az emeleten vannak, amit ugye a lépcsőn a leggyorsabb elérni. Ugyanakkor a nézők nem láthatják, hogy az ember levegő után kapkod! Mindkét esetben sikerült azért nagyjából úgy elmondanom a szövegemet, hogy nem látszott rajtam a sprint, de kénytelen voltam rövidebbre vágni a mondókámat, mert a végére már majd megfulladtam” – mesélt sajátos kalandjairól Tóth Tamás.

A riporter élete nem nyaralás, bár néha forró a helyzet

Beregi Balázs korábban híradó szerkesztőként dolgozott, majd a megújult M1 és M2 indulásakor csatlakozott ahhoz a csapathoz, mely Orbán Viktor útjairól tudósítja a közmédiát. „Havi rendszerességgel utazunk külföldre, amiről általában azt gondolják az emberek, hogy ez azt jelenti, hogy világot látunk, nyaralunk. Az igazság azonban az, hogy nem tudunk elszakadni a reptér-szálloda-esemény tengelytől. Sokszor csak annyit látunk egy városból, amennyit a taxi ablakából sikerül elcsípnünk” – mesélte a hirado.hu-nak Beregi Balázs, aki hozzátette, hogy a komoly szervezőmunka és a profi technikai háttér teszi lehetővé, hogy a munkáját hatékonyan végezze, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elsőként, élőben tudósítsa a nézőket egy-egy külföldi, vagy belföldi eseményről.

Az M1 Híradójának külpolitikai rovatvezetője, Bende Balázs már 15 éve dolgozik a közmédiában, hosszú pályafutásából mégis egy tavalyi esetet emel ki, a teréz körúti robbantást. “A Híradó információs irodája, az úgy nevezett newsroom addigra már szinte teljesen kiürült, én pedig arra készültem, hogy az idegennyelvű hírműsorokat a vezérlőben ülve koordináljam. Ekkor futott be a hír a robbanásról, sőt egy kvázi csodával határos telefonhívás is: a vonal túlvégén az angol nyelvű híradók egyik műsorvezetője, Tóth Hajnalka jelentkezett be, aki elmondta, hogy éppen a Nyugati pályaudvar környékén van. Hajnalka elindult a helyszínre, Balázs pedig egy munkatársára bízta a szerkesztői feladatokat, lerohant a kameratárba, beszerzett minden szükséges felszerelést, kiviharzott az MTVA székházából, és meg sem állt az Oktogonig, ahol minden konkurens médiumot megelőzve tudósítottak Hajnalkával a robbantás helyszínéről. “Ha akció van, egyetlen suszter sem maradhat a kaptafánál, vagyis ha lehetősége nyílik rá, egy külügyi szerkesztőnek is ki kell bújnia a skatulyából” – emlékszik a mozgalmas estére Bende Balázs.

Mészáros László vezető riporter többek között a miniszterelnök bel- és külföldi útjairól tudósít. Filmbe illő jeleneteket idézett fel az elmúlt két évből. „Munkánkból kifolyólag rengeteget utazunk külföldre, s gyakran találkozunk olyan szituációkkal, melyek idegenek az európai kultúrkörtől. Bejrútban például, miután kimerészkedtünk a komolyan védett szállodánkból, azzal szembesültünk, hogy minden sarkon AK-47-es gépkarabélyokkal felfegyverzett katonák állnak. Az egyikük odajött és közölte: jobb lenne, ha szednénk szépen a lábunkat és azonnal visszamennénk a szállodába, mert különben lehet, hogy a reggeli tojásrántottát már nem tudjuk majd elfogyasztani” – idézi fel az egyik kalandját. A riporter egyike azon keveseknek, akik Putyin dácsájában is jártak. “Egészen szürreális jelenet volt, amikor egyszer csak összefutottam az orosz külügyminiszterrel ott, ahová még Lavrov is gyalog jár” – emlékezett karrierje egyik legfurcsább eseményére Mészáros László.

A csatorna első két éve rendkívül mozgalmasan telt, a világ nem áll le, ezért az M1 sem állhat le. A felkészült riporterek és a gyakorlott technikai személyzet, a modern műszaki megoldások a következő években is garantálják, hogy a nézők továbbra is a legmagasabb szintű tájékoztatást kapják, ha az M1 adására kapcsolnak.

MTVA