Sikeres a menzareform Magyarországon

A néhány évvel ezelőtti menzareformnak köszönhetően mára az iskolák sokkal kevesebb sós, cukros és zsíros ételt kínálnak konyháikon. Emellett az iskolai konyháknak a háromnegyede nem használ kényelmi termékeket sem.

Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges ételek elkészítésére

Aradi László, az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezető-helyettese az M1 Iskolapad című műsorában elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges ételek készítésére. Hozzátette, figyelemmel kísérik a beszállító cégüket, amelyik kizárólag Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolának főz. Kiemelte, a beszállító cégük kéthetente kínál bő zsiradékban sült húst, illetve kéthetente nem ismételheti meg a menüt.

A gyerekek elégedettek az ételekkel, és már sokkal kevesebb egészségtelen hozzávaló kerül az asztalokra. „A reggeli teába például nem tesznek annyi cukrot, az ételek sem annyira sósak, és a sószórók és cukoradagolók is száműzve vannak az étkezőből” – mondta az intézményvezető-helyettes.

A modern közétkeztetés is hozzájárul a felnövő generáció egészségesebb életéhez

A kormány célja az volt, hogy a modern közétkeztetéssel is hozzájáruljon a felnövő generáció egészségesebb életéhez. Rétvári Bence parlamenti államtitkár elmondta, „a rendelet egyrészről abba az irányba mutatott, hogy kevesebb legyen a későbbi élet szempontjából veszélyes összetevő. Tehát kevesebb legyen a cukor, a só- és a zsírtartalom, és az is fontos volt, hogy a különböző kényelmi termékek, tehát a porból készült krumplipüré és hasonlók, száműzve legyenek a konyhákból”. Hozzátette, célkitűzésüket sikerült elérniük, nemcsak azt, hogy csökkent a só-, a cukor- és a zsírbevitel, hanem most már az iskolai konyhák háromnegyede nem használ kényelmi termékeket.

Az egészséges táplálkozás megismertetése, megszerettetése nevelési folyamat is az iskolák számára. Ságodi Zoltánné konyhavezető elmondta, „sok időbe telik, hogy rávezessük a gyerekeket arra, hogy az egészséges táplálkozás mennyire fontos az ő életükben”. Persze a sok zöldség, főzelék és friss gyümölcs mellett megmaradtak az örök klasszikus menzaételek is a kínálatban.

A kormány részben vagy egészben átvállalja a költségeket

Azoknak a családoknak, amelyeknek nehézséget okoz az iskolai ebéd befizetése, a kormány részben vagy teljesen átvállalja annak költségeit. Ezt a lehetőséget az iskolai szünetekben igényelhetik a szülők. A menza a legtöbb helyen népszerű, iskolájukban is a tanulók többsége igénybe veszi. Aradi László elmondta, tanulóik csaknem háromnegyede az iskolai menzán étkezik, alsó tagozaton természetesen többen. Hozzátette, reggelit és uzsonnát is kínálnak, amit a felső tagozaton egy kicsit kisebb arányban veszik igénybe a diákok, hiszen tanítás után hazamennek.

A büfék kínálatát is egészségesebbé tették

A reggeli és az ebéd mellett az intézményekben található büfék kínálatát is egészségesebbé tették az utóbbi években. Rétvári Bence kiemelte, fontos volt számukra, hogy ne csak a menzák, hanem az iskolai büfék is egészségesebb ételeket kínáljanak, ezért az iskolai büfékből is száműzték azokat az ételeket, amiket chipsadó terhelne, amelyek a leginkább egészségtelenek. Hozzátette, az említett rendelkezés az iskolai étel- és ital- automatákra is vonatkozik.

A kormány támogatásának köszönhetően az utóbbi években jobb minőségű, egészségesebb ételek, kevesebb cukrot, zsiradékot és sót tartalmazó étel kerül az iskolai étkezők asztalára. A szünidei gyermekétkeztetési programnak köszönhetően pedig valamennyi iskolai szünetben lehetőségük van a rászorulóknak legalább naponta egyszer meleg ételhez jutni.