Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fertőzött vaddisznókat találtak

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszavasvári külterületén egy kilőtt és egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintában az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal a honlapján.

Hozzátették, a Nébih december 6-án vizsgálta meg a mintákat.

A közleményben felidézték, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal település külterületén még október 2-án találtak egy elhullott vaddisznót, az állat vizsgálatánál megállapították, hogy ASP-vel fertőződött. Ezt követően az országos főállatorvos fertőzötté nyilvánította ezt a területet.

A Nébih közleménye szerint az országos főállatorvos által fertőzöttként megjelölt területnek Tiszavasvári külterülete is a része.