Tűzifával segít Kárpátalján az Ökumenikus Segélyszervezet

Tűzifát juttat a kárpátaljai rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet egy koncert bevételéből – mondta a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Gáncs Kristóf közölte: a koncert – amely Százhalombattán, a Szent István-templomban lesz szerda este – ingyenes, viszont az adományok jelképes tüzelőjegyekre válthatók a szervezet önkénteseinél.
Hozzátette, minden adományt megköszönnek, de háromezer forintos összeget tüntetnek fel a helyszínen, mivel ennyibe kerül egy mázsa tűzifa Beregszászon, és jó üzenetnek tartják, hogy egy koncertjegy árából egy mázsa tüzelőt kaphat egy rászoruló család Kárpátalján. A Szent István-templom 300-400 embert tud befogadni, a szervezet telt házat remél – mondta.
Gáncs Kristóf kitért arra, hogy Beregszászon szombaton jótékonysági félmaratoni futóversenyt tartanak, amely ugyancsak ingyenes. Az indulók a szervezet 1353-as adományvonalának számát fogják magukon viselni mintegy rajtszámként, azt remélik, hogy ezzel a médián keresztül sok embert érhetnek el, akik akár egy-egy telefonhívással bekapcsolódnak a szervezet ottani munkájába. Már több mint 350-en jelezték, hogy részt vesznek a futóversenyen, sok gyerek érkezik a környező falvakból – mondta.
Hangsúlyozta: az Ökumenikus Segélyszervezet sem tud mindenkinek segíteni, elsősorban a nagycsaládosokra és az egyedülálló idősekre fognak koncentrálni a tüzelőprogramban és egyéb programjaikban is.