Újabb öt évre megkapta a nemzetközi minősítést a két magyar mentőcsapat

A Hunor hivatásos és a Huszár önkéntes mentőszervezet is teljesítette az ENSZ Nemzetközi Kutató és Mentési Tanácsadó Csoport követelményeit, így a következő öt évben az előbbi továbbra is nehéz, utóbbi pedig közepes kategóriájú városi kutató-mentő szervezetként vehet részt akár nemzetközi mentésekben is – közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a kormányzati portálon hétfőn.

A közlemény szerint a két magyar mentőcsapat egy harminchat órás terepgyakorlaton bizonyította a szakértők előtt, hogy képes a nemrégiben megújult irányelv előírásai szerint dolgozni.

A minősítő gyakorlatuk feltételezése szerint egy a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg a képzeletbeli Magorlandot, tönkretette az ország infrastruktúráját, áldozatokat szedett és sokan rekedtek a romok alatt. A Hunor és a Huszár mentőcsapat folyamatosan dolgozott, feladataik a tájékoztatás szerint változatosak voltak. Akadt dolguk magas rangú politikus feltételezett sérült hozzátartozójával, mentés közben – ugyancsak képzeletben – súlyosan, amputálást igénylően megsérült keresőkutyával, kutattak termálvíz tározóhoz tartozó alagútrendszerben, ismeretlen vegyi anyag jelenlétében, vágtak át vasbetont, szimuláltak újraélesztést, mentettek kötélpályán alpintechnikával és kisiklott vasúti kocsit is emelniük kellett.

A gyakorlat záróünnepségét múlt pénteken tartották, a rendezvényen a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint John Cawcutt, az ENSZ Nemzetközi Kutató és Mentési Tanácsadó Csoportjának koordinátora méltatta a magyarok teljesítményét, elismeréssel szólt arról a támogatásról, amelyet a mentőcsoportok a kormánytól és a Belügyminisztériumtól kaptak. Az ENSZ zászlaját, valamint az újraminősítésről szóló dokumentumokat a koordinátor adta át Góra Zoltánnak, a katasztrófavédelem főigazgatójának.

Góra Zoltán az ünnepségen a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint elmondta: a főigazgatóság továbbra is elkötelezett a két mentőszervezet fejlesztése mellett.

A közleményben megemlítették azt is, hogy a világon elsőként az ENSZ Nemzetközi Kutató és Mentési Tanácsadó Csoportjának minősítését a Hunor elődje, a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet szerezte meg, 2005-ben nehéz kategóriájú csapatként. Magyarország 2012 októberében ismét mentőcsapatokat minősíttetett: a Hunor megszerezte a nehéz kategóriát, emellett a Huszár, vagyis az önkéntes speciális mentőkből álló csapat pedig közepes kategóriás városi kutató-mentő minősítést kapott.

Az elmúlt öt évben a Hunor számos gyakorlaton és európai uniós misszióban részt vett. Voltak segíteni Ukrajnában, Japánban, Macedóniában, a 2013-as szerbiai árvíz helyszínein, de idehaza is helytálltak: dolgoztak négy évvel ezelőtt a dunai árvíz idején, a rendkívüli hóhelyzetben, és egy fővárosi házrobbanásnál is végeztek kutatómunkát.

A világon összesen 49 ország minősítette eddig kutató-mentő csapatát, ezek közül 33 nehéz, 16 pedig közepes kategóriával rendelkezik. Eddig az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tudott újraminősítést szerezni, Magyarország harmadik ebben a sorban.