Kezdőlap » Kitekintő » Magyarország » Virtuózok – A nagyok elődöntője következik péntek este
virtuozok

Virtuózok – A nagyok elődöntője következik péntek este

A harmadik elődöntővel folytatódik a Virtuózok idei évada, a népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorban ezúttal a nagyok korosztályának legjobbjai lépnek színpadra – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-vel.

A Duna televízió nézői Lukács Gergely tubást, Kristóf Réka, Bojtos Luca és Sellei Etelka énekest, Rácz Robertó és Bonino Anna-Sophia hegedűst, Szaller István szaxofonost, Beeri Benjámin trombitázó tenort és Kéringer Dávid klarinétos játékát láthatják és hallhatják.

A szakmai zsűri előtt ezúttal kamarazenekari kísérettel lépnek fel a muzsikusok és a Budapest Jazz Orchestrával is előadnak egy közös számot.

A péntek esti elődöntő alatt a tévénézők a Facebookon élőben kommentálhatják a látottakat, ebben ezúttal is a Virtuózok egyik korábbi versenyzője Tóth Bettina, valamint a fiatal zenei producer, Závodi Marcel lesznek segítségükre.

A nézők a Virtuózok alkalmazás segítségével szavazhatnak is arról, hogy melyik versenyző produkciója tetszett nekik leginkább.

A Virtuózok zsűrijét Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész; Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotja.

Az idei széria műsorvezetői Koltay Anna és Bősze Ádám, a három korcsoport – kicsik, tinik és nagyok – elődöntőit is felvételről láthatják a tévénézők.

A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeztek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jutott az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i élő döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, és a nézőknek lehetőségük lesz megszavazni a műsor közönségdíjasát is. A június 2-i élő fináléban pedig a közönség voksai alapján születik meg a Virtuózok abszolút nyertese.

Az MTVA komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel – közölték.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
konyvtar
“Könyvtár, ami összeköt”

A program célja a Kárpát -medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az Országgyűlési...

Close