Kezdőlap » Kitekintő » Világ » 99 éve kezdődött a magyar és sváb lakosság sok évtizedes kálváriája
Szabadka (MTI-fotó: Molnár Edvárd)

99 éve kezdődött a magyar és sváb lakosság sok évtizedes kálváriája

Egy híján száz esztendővel ezelőtt, 1918. december 1-jén mintegy hárommillió magyar ébredt rá, hogy máról holnapra kisebbségi sorba kényszerült. Míg a mai nap egyes szomszédos népeknek örömünnep, addig az impériumváltással új ország polgáraivá váló magyaroknak a szülőhaza fájdalmas elvesztésének a szomorú dátuma. December 1-jén alakult meg Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság.

Szerb–Horvát–Szlovén „közös álom”

A Zágrábi Nemzeti Tanács 1918. október 29-én, a fentebb említett három nép közös tanácsa kinyilatkozta elszakadását a Monarchiától, és kikiáltották a Szerb–Horvát–Szlovén Államot, amit magyar szemszögből a fájdalmasabb november 24-ei „Újvidéki Nagy Nemzetgyűlés” követett, amikor a Szerb Nemzeti Tanács vette magának a jogot és Vajdaság nevében kimondták a „délszláv földek egyesülésének” szándékát. Tették ezt úgy, hogy közben az akkori Vajdaság több mint fele magyar és sváb etnikumú volt.
Bácska, Bánát és Baranya mégis kiszakadt Magyarországból. A döntés „jogszerűségét” hűen tükrözi, hogy az ominózus újvidéki gyűlésen 757 küldöttből 750 szláv volt, egészen pontosan 578 szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 3 sokác és 2 horvát. A régióban élő svábok 6, a magyarok pedig egy képviselővel voltak jelen. Aligha lehetett kérdéses, merre lejt a pálya, vagyis kinek az akarata lesz a döntő, ha a leendő hazáról kell szavazni.

Károlyi sokadszori hazaárulása

Külön bántó, de tény, hogy a Károlyi-kormány asszisztált az újsütetű állam megszületéséhez, ezzel együtt több mint félmillió nemzettársát kitagadva, amikor 1918. november 13-án aláírta a ’belgrádi katonai konvenciót’, azaz a szégyenletes fegyverszünetet. Ugyanis ez szentesítette a Délvidék szerb hadsereg általi megszállását. Ennek következtében 1918. december 1-jén kikiáltatott a Szerb–Horvát–Szlovén Állam, amit rá két évre egy huszáros bravúrral királyságra módosítottak. És megkezdődött a régióban rekedt magyar és sváb lakosság sok évtizedes kálváriája.

A hatályos magyar közigazgatás de facto felszámolták, és helyébe Nemzeti Igazgatóságokat hoztak létre, az új hazához végletekig lojális, de korrupt szerb apparátussal. Vajdaságban mindent Belgrádból irányítottak. A magyar bírák, ügyészek és ügyvédek tiltakozása ellenére még a polgári peres ügyeket is a szerb katonai bíróság intézte.

Vérrel és erőszakkal írott hétköznapok

Hogy milyen siralmas viszonyok uralkodtak, jelzi: kijárási tilalmat vezettek be, ezrével, vagonokban toloncolták át a határon a Belgrád parancsait megtagadó magyar közalkalmazottakat és családjaikat. Amikor a sváb és magyar újoncok tömegével tagadták meg a szerb hadseregbe történő kényszersorozást, véres összecsapásokra került sor. A sortüzeknek csak Zomborban tucatnyi áldozata lett, és a hatóságok a végén túszokat szedtek, hogy a rendet kicsikarják.

A szabadkai, 1920 áprilisában kirobbant vasutassztrájk következményeként a magyar ajkú vasutasok kétharmadát elbocsátották. A Vajdaságban rekedt 400 ezer magyar iskolahálózatát rögtön az új impérium kikiáltásának másnapján elkezdték felszámolni. Tömegével lökték utcára a magyar tanítókat, tanárokat, nem maradt egyetlen magyar iskolaigazgató sem. Ahogy a patinás múltú szabadkai tanítóképzőt is egy tollvonással, a felekezeti és magániskolákat is teljesen megszüntették. Elkezdődött a „szerbesítés” folyamata: a magyar tantárgyak minimumát is kiiktatták a tanrendből, „névelemzési rendelettel” – 1938-ig – egy bizottság határozta meg, ki iratkozhat magyar nyelvű iskolába. Zsidóknak és németeknek eleve tilos volt.

Vagyon- és jogfosztás mindenütt

A magyarok vagyonát egy belgrádi rendeletre hivatkozva zárolták. Arra kötelezték a magyar cégtulajdonosokat, gyárosokat, hogy az igazgató bizottságokba szerb „kádereket” kellett ültetniük. A délvidéki magyarok a húszas évek első felében nem gyakorolhatták állampolgári jogaikat. Nem szavazhattak, tilos volt nekik gazdasági, kulturális vagy – horribile dictu – politikai egyesületeket alapítaniuk.

A feketeleves: Jugoszlávia

A java viszont még hátra volt. A második világháború során a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság örökösének tekintett Jugoszlávia területén 1944-ben százezernyi német és magyar veszítette életét. Körülbelül negyvenezer magyar a vérével fizetett azért, hogy magyarként Bácskához, Bánáthoz a szülőföldjéhez hű maradt. S bár napjainkban elmondható, hogy szinte zökkenőmentes, konstruktív és nagyon baráti a viszony a Jugoszláviából megmaradt Szerbia és Magyarország között, még a délvidéki magyarság történelmének felületes ismeretében sem kell csodálkozni azon, ha az ottani magyarok – beleértve a legfelsőbb politikai vezetőiket – tisztelettel tudomásul veszik ugyan a szerb szomszédaik ünnepét, de nem örülnek velük együtt.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Átadták a 2017-es Prima Primissima Díjakat. Közönségdíjas a Hazajáró

Tíz kategóriában 15. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a...

Close