A biológiai nem jogi elismertetését megkönnyítő törvényt fogadott el a lengyel szejm

A biológiai nem jogi elismertetését megkönnyítő törvényt fogadott el csütörtökön a lengyel szejm.

A törvényjavaslatot Anna Grodzka transznemű képviselő kezdeményezte, aki a baloldali liberális Te Mozgalmad (TR) jelöltjeként került be a szejmbe, jelenleg pedig független képviselő.
A törvény azokra a személyekre vonatkozik, akiknek nemi identitása különbözik az anyakönyvbe bejegyzettől. A transzneműek Lengyelországban eddig úgy érhették el a nemükre vonatkozó anyakönyvi adatok megváltoztatását, hogy szüleiket beperelték nemük szerintük helytelen megállapítása miatt.
A törvény értelmében a nem jogi elismertetéséről egy Lódz városában felállítandó bíróság dönt majd két orvosi vélemény alapján.
A törvény elfogadását a fő ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) ellenezte, arra hivatkozva, hogy az túlságosan megkönnyíti a biológiai nem jogi elismertetését, ezért visszaélésekhez fog vezetni, többek között lehetővé fogja tenni a homoszexuálisok Lengyelországban nem engedélyezett házasságkötését. A parlamenti vitában Marzena Wróbel, a PiS volt képviselője arra hívta fel a figyelmet: a törvény lehetővé teszi, hogy egy ember élete során akár többször is megváltoztassa nemét. „Ez nevetségessé teszi a lengyel államot” – jelentette ki.
A jogszabályt még a szenátusnak is meg kell szavaznia. Életbe lépéséhez ezt követően az államfő aláírása szükséges. Ez várhatóan már az augusztus elején hivatalba lépő új elnökre, Andrzej Dudára marad, akit a törvényt ellenző PiS jelöltjeként választották meg.