Kezdőlap » Kitekintő » Világ » A Brexit-határidő kitolása lehetőséget nyújthat a rendezett kilépésre

A Brexit-határidő kitolása lehetőséget nyújthat a rendezett kilépésre

Theresa May brit miniszterelnök „őszintén reméli”, hogy Nagy-Britannia rendezett módon, az Európai Unióval kötött kilépési megállapodás elfogadásával hagyja el az EU-t; erre lehetőséget biztosítana az uniós szerződések alapján március 29-én esedékes jelenlegi határidő rövid idővel való meghosszabbítása – erről May maga beszélt újságíróknak Brüsszelben csütörtökön, az Európai Tanács ülését megelőzően.

Nyilatkozatában a miniszterelnök aláhúzta: a határidő június végéig való meghosszabbításához szükséges az unióban maradó 27 tagország jóváhagyása, de ezáltal elkerülhető lenne a megállapodás nélküli brit kiválás.

Fontos elfogadni, hogy Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) a brit emberek döntése. A brit parlamentnek ezt teljesítenie kell – tette hozzá Theresa May.

Corbyn továbbra is megpróbálná újratárgyalni a kiválási megállapodást

Újra kell tárgyalni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő kiválási szerződést, amelyet már kétszer is elutasított a londoni parlament alsóháza – jelentette ki Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erőnek számító Munkáspárt elnöke csütörtökön Brüsszelben.

„Eltökéltek vagyunk, hogy megegyezzünk, és ezzel megakadályozzuk az Egyesült Királyság rendezetlen kilépését, illetve konstruktív jövőbeli kapcsolatot alakítsunk ki az Európai Unióval” – mondta Corbyn, miután megbeszélést folytatott Michel Barnier-vel, az EU Brexit-ügyi főtárgyalójával.

„Mai találkozóink pozitívak voltak, azt tettük, amit a kormánynak kellene, azaz konstruktív alternatívát kerestünk ahelyett, hogy ismét megszavaztassuk a kétszer már elutasított megállapodást” – hangsúlyozta.

Szakértők azonban rámutattak, hogy a bennmaradó tagállamok és az uniós intézmények már számtalanszor kizárták a kiválási szerződés újranyitásának lehetőségét.

Kurz: Abszurd lenne az Egyesült Királyság részvétele az EP-választáson

Abszurd lenne az Egyesült Királyság részvétele a májusi európai parlamenti választáson – vélekedett Sebastian Kurz osztrák kancellár a csütörtöki brüsszeli EU-csúcs előtt. Rövid sajtótájékoztatóján Kurz elmondta, hogy támogatja a brit európai uniós kiválás (Brexit) elhalasztását, amennyiben „sikerül választ adni bizonyos fontos kérdésekre”.

„Fontos, hogy az Egyesült Királyság ne vegyen részt a választáson. Érthetetlen lenne egy olyan országnak a részvétele, amely el akarja hagyni az Európai Uniót”– tette hozzá. A kilépés jövő heti határidejének meghosszabbításával kapcsolatban ugyanakkor leszögezte, az még mindig jobb, mint az úgynevezett kemény Brexit.

Macron: Nyitott vagyok a Brexit határidejének meghosszabbítására

Nyitott vagyok Nagy-Britannia uniós tagságának március 29-én esedékes határidejének technikai meghosszabbítására, ugyanakkor nem lehet a határidőt a végtelenségig hosszabbítani – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő Brüsszelben, az Európai Tanács ülését megelőzően csütörtökön.

Macron újságíróknak nyilatkozva aláhúzta, egyértelművé kell tenni London számára, hogy a Brexit a brit nép döntésének eredménye. Azt is, hogy a megállapodás kétéves, alapos munka eredménye, amely a lehető legjobb egyezség úgy Nagy-Britannia, mind az unió számára. Azt újratárgyalni nem lehet. Elutasítása esetén megállapodás nélkül lép ki az unióból Nagy-Britannia, az unió erre is fel van készülve – tette hozzá.

Merkel: A brit parlamentnek komolyan kell vennie a megállapodás nélküli Brexit veszélyeit

A brit parlament alsóházának komolyan kell vennie a brit uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélyeit és el kell fogadnia a brit kormány és az Európai Unió megállapodását a Brexit feltételeiről – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az Európai Tanács ülését megelőzően csütörtökön.

Merkel újságíróknak nyilatkozva aláhúzta, az unióban maradó tagországok vezetőinek az unió jövőjére kell gondolniuk, ezért az utolsó pillanatig azon fognak dolgozni, hogy egy rendezett kiválást érjenek el. Fel kell készülni azonban arra is, hogy a megállapodást továbbra sem fogadja el a brit parlament alsóháza, a határidő ugyanis nagyon rövid – tette hozzá.

Forrás: www.hirado.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Tavaly több mint tizenháromezer ukrán állampolgár telepedett le Csehországban

Tavaly mintegy 40 ezerrel, 10 649 800-ra nőtt Csehország lakosainak száma, elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően - jelentette be csütörtökön Prágában...

Close