A bűnüldözést segítő, új uniós eszköz lépett hatályba

Érvénybe lépett az európai uniós tagországok hatóságait a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben segítő, határokon átívelő európai nyomozási határozat – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

A tájékoztatás szerint az unió új bűnüldözési intézkedése egyszerűsíti és felgyorsítja a határon átnyúló nyomozásokat, például azzal, hogy ha egy tagország igazságügyi hatósága egy másik uniós országban rejtőző terroristák után kutat, felkérheti annak illetékes szerveit, hogy a nevében tanúkat hallgassanak ki vagy házkutatásokat végezzenek.
Vera Jourová igazságügyi biztos elmondta, az európai nyomozási határozat a kölcsönös elismerésen alapul, ami azt jelenti, hogy mindegyik uniós tagország köteles ugyanúgy elismerni és végrehajtani a másik tagállam megkeresését, mint azt a saját hatóságainak határozatai esetében teszi.
Elmondta, hogy a határozat gyors hozzáférést biztosít az igazságügyi hatóságok számára az unió bármely pontján található bizonyítékokhoz. Kiterjed a bizonyítékgyűjtés egész folyamatára, a bizonyíték lefoglalásától a meglévő bizonyítéknak a részt vevő tagállamoknak történő továbbításáig. Szigorú határidőket határoz meg az igényelt bizonyítékok begyűjtésére. Korlátozza a megkeresések elutasításának indokait, csökkenti a papírmunkát az egységes formanyomtatvány bevezetésével.
A határozat lehetővé teszi a fogvatartottak ideiglenes átadását is bizonyítékok gyűjtése érdekében, a gyanúsítottak vagy vádlottak bankszámláinak és pénzügyi műveleteinek ellenőrzését, továbbá a fedett nyomozást és távközlési eszközök lehallgatását is.