A Facebookon jelentették be az egyiptomi miniszterelnök lemondását

Az azóta megbuktatott Hoszni Mubarak által kinevezett egyiptomi miniszterelnök beadta lemondását, s azt a hadsereg elfogadta. Utódja egy korábbi közlekedési miniszter lett – ezeket a hadsereg Facebook-oldalán közölte.

Az egyiptomi hadsereg Facebook-oldalára hivatkozva azt írta a Reuters, hogy lemondott Ahmed Safík miniszterelnök. Az al-Dzsazíra hozzátette, hogy a hadsereg közlése szerint a tüntetők igényeit mérlegelve fogadta el Safik lemondási nyilatkozatát.

Utódja Esszam Saraf, korábbi közlekedési miniszter lett, akit az átmeneti időszakban a hatalmat birtokló hadsereg nevezett ki kormányalakításra. Az al-Dzsazíra szerint Saraf három éve mondott le közlekedési miniszteri posztjáról egy súlyos vonatbaleset után.

A Facebook-oldalon közölt hírt később a hadsereg szóvivője megerősítette. Safikot még az azóta lemondásra kényszerített Hoszni Mubarak elnök nevezte ki, s az al-Dzsazíra szerint ő az elnökhöz közeli embernek számított.

A Mubarak megbuktatása utáni menetrend kedden vált nyilvánossá, miután egy fiatal aktivista a hatalmat képviselő haditanáccsal konzultált. Elmondása szerint március 19-én tartják az alkotmányról szóló népszavazást, júniusban a parlamenti, hat hétre rá pedig az elnökválasztást, s ezek után októberben adja át a hatalmat a hadsereg az új kormányzatnak.

A hadsereg február 13-án oszlatta fel a diktatúra parlamentjét, s ekkor azt közölték, hogy nem kívánják hat hónapnál tovább maguknál tartani a legfelsőbb döntéshozói jogosítványokat.

Forrás: origo.hu