A Kreml nem nevezi meg a Putyin-Kim-csúcs időpontját és helyszínét

Moszkva biztonsági okokból nem nevezi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsng Un észak-koreai vezető előkészületben lévő találkozójának időpontját és helyszínét – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Peszkov nem válaszolt a csúcs részleteire vonatkozó egyéb kérdésekre sem, későbbre ígérve a tájékoztatást. Csak annyit árult el, hogy a találkozó „garantáltan” Oroszország területén lesz, valamint hogy a két vezető a kétoldalú viszony mellett át fogja tekinteni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének és a regionális együttműködésnek a kérdéseit.

Emlékeztetett, hogy Oroszország és Észak-Korea között a legmagasabb szintű érintkezés már huzamosabb ideje szünetel. Putyin 2000-ben látogatott el Phenjanba. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il páncélvonatán 2001-ben és 2002-ben Moszkvába, 2011-ben pedig Ulan-Udéba utazott el. A jelenlegi észak-koreai vezető az Interfax hírügynökség szerint sosem lépte még át az orosz határt.

Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország, a lehetőségeihez mérten, kész közreműködni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének folyamatában. Rámutatott ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben önálló politikát folytat anélkül, hogy erőfeszítéseit egyeztetné az Egyesült Államokkal.

„Bizonyos fokú eszmecsere folyik, a Koreai-félsziget téma, de nem lehet szoros együttműködéséről beszélni” – mondta.

Miután 2018-ban többször is felmerült Kim Dzsong Un oroszországi látogatásának lehetősége, a Kreml sajtóosztálya csütörtökön közölte, hogy Putyin április második felében fogadja majd Kimet.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség a hét elején azt jelentette, hogy a találkozót valószínűleg a jövő héten Vlagyivosztokban fogják megtartani, ahol Kim vonata, Peking felé tartva, meg fog állni. Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó korábban azt mondta, hogy április 26-án és 27-én Putyin részt vesz majd a kínai fővárosban megtartandó Egy övezet, egy út nemzetközi fórumon, a Kremlhez közel álló Izvesztyija című napilap pedig a külügyminisztériumra hivatkozva azt írta, hogy a Putyin-Kim csúcsot a pekingi rendezvény előtt fogják tető alá hozni. A Kyodo News japán hírügynökség, orosz kormányforrásra hivatkozva, április 24-ét és 25-ét nevezte meg lehetséges időpontként.

Orosz és japán sajtóforrások egybehangzó állítása szerint a találkozó előkészítésére Vlagyivosztokba utazott az észak-koreai vezető kabinetfőnöke, Kim Cshan Szon. A funkcionárius, aki az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozók előtt Szingapúrba és Hanoiba is ellátogatott, márciusban Moszkvában és Vlagyivosztokban is megfordult.

A vlagyivosztoki repülőtér, az Interfax szerint, a jövő héten szerdán az észak-koreai AirKoryo légitársaság egyik nem menetrend szerinti járatát szándékozik fogadni. Sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a csúcstalálkozót a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij-szigeten fogják megtartani, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemen, ahol április 24-én és 25-én „hivatalos küldöttségek látogatása” miatt szünetel majd az oktatás.