A Nílus vizéért folyik a harc

Az egyiptomi külügyminiszter kijelentette vasárnap, hogy országa egyetlen csepp vízről sem mond le a Nílusból, és közölte: Addisz-Abebába utazik, hogy az Etiópiában tervezett duzzasztógátról tárgyaljon.

Kairó ellenzi a gát felépítését a Kék-Níluson, mert nemzeti létét a folyó vizével kapcsolja össze. Ha nincs Nílus, akkor nincs Egyiptom – mondta az egyiptomi hírügynökség szerint Mohamed Kamel Amr.

Az etióp kormány elutasította, hogy feladja a tervet, és a múlt hónapban már meg is kezdte a folyó elterelését. Egy szóvivő kedden komolytalannak nevezte egyiptomi politikusok fenyegetését, hogy szabotázsakcióikkal fogják leállítani a duzzasztógát építését.

Amr külügyminiszter azt állította vasárnap, hogy akciótervet készítettek a gátépítés ellen, amelynek végrehajtását hamarosan megkezdik. Tárgyalni fogunk Etiópiával, és meglátjuk mi történik… Etiópia azt mondta, hogy nem okoz kárt Egyiptomnak, nem tart vissza egy liter vizet sem. Figyelni fogunk, hogy ezt betartják-e – mondta, de az akcióterv részleteiről nem beszélt.

A szudáni határtól mintegy 40 kilométerre épülő, mintegy 21 százalékos készültségi szinten lévő gát elvben nem csökkenti nagy mértékben a vízhozamot, de a tározó feltöltése közben kevesebb víz jut el Egyiptomig, és a kialakuló tó párolgása is csökkenti hosszú távon a vízmennyiséget a folyó alsóbb szakaszán. Szudánban, Egyiptomban és máshol Etiópiában már vannak ilyen gátak. Az új építményre egy 6000 megawattos erőművet is terveznek építeni.

Forrás: MTI/index.hu