A nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoztak Oroszország-szerte

Oroszország többtucatnyi városában tüntettek vasárnap a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen, annak dacára, hogy a hatóságok mindössze négy településen – Kurgánban, Csebokszáriban, Kirovban és Bereznyikiben – engedélyezték egyértelműen a megmozdulásokat.

Az elutasítást gyakran azzal indokolták, hogy a tiltakozások egybeesnek az ugyanezen a napon megtartott regionális és önkormányzati választásokkal, illetve a kampánycsenddel. Az orosz Távol-Kelettől kezdve Szibérián át Szentpétervárig megrendezett tüntetések előestéjén őrizetbe vettek többtucatnyi szervezőt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus követői közül. Maga Navalnij egyébként éppen 30 napos „adminisztratív elzárását” tölti a tüntetések megtartására vonatkozó előírások megsértése miatt.
A Navalnij LIVE YouTube-csatornán élőben adott, rendőrségi rádiókommunikációt is bejátszó közvetítés szerint a hatóságok a többszázas moszkvai tüntetés feloszlatására készültek a központi Tverszjaka utcán.
Az OVD-Info civil szervezet összesítése szerint vasárnap moszkvai idő szerint kora délutánig országszerte legkevesebb 150 tüntetőt vettek őrizetbe, közülük egyaránt 12-t Habarovszkban és Tomszkban.
A nyugdíjreform Vlagyimir Putyin elnök által enyhített tervezetének értelmében az öregségi nyugdíjkorhatárt a következő években fokozatosan öt évvel emelik meg, a nőknél 60, a férfiaknál pedig 65 évre. Az intézkedés elégedetlenséget szült, mert a Világbank statisztikája szerint a férfiak 43 százaléka nem éri meg a nyugdíjast kort.
Világbanki adatok szerint az átlagos várható élettartam Oroszországban a férfiaknál 66, a nőknél pedig 77 év.

Forrás: MTI